Black Jack – bemutatkozás

A zenekar így vall magáról:

A Black Jack egy 2010-ben alakult tatabányai rockzenekar a klasszikus ének-gitár-basszusgitár-dob felállásban. 2012 nyarán megnyertük a Pulzus tehetségkutatót, amelynek díja egy, a Zorall zenekarral közös turné volt. Az együttműködés jól sikerült és végül egészen 2015. végéig koncerteztünk velük. Első lemezünk ‘Múlik’ címmel jelent meg 2015 novemberében, melyről a címadó nóta lett megfilmesítve. A második lemez 2017 tavaszán látta meg a napvilágot ‘A szerencse forgandó’ címmel, a lemezhez pedig a ‘Hagyj élni’ című dalra forgott az első klip. Zenekarunk műsora több, mint 50 dalt tartalmaz. A saját nótáink mellett olyan kortárs és – főleg a 80-as évekbeli – klasszikusokat dolgozunk át, mint az Abba, Eurythmics, Michael Jackson, Depeche Mode, Don Henley, Madonna, a Queen vagy az Alphaville slágerei. Az első, 2010. novemberi bemutatkozó koncertünk óta több száz fellépés van a hátunk mögött: játszottunk több alkalommal a Zorall Sörolimpiákon (Megyeren és Alsóörsön egyaránt) a Sziget fesztiválon, megfordultunk sok motoros rendezvényen, játszottunk a tatai Víz, Zene, Virág fesztiválon. Többször felléptünk Erdélyben, turnéztunk Kárpátalján és rendszeresen járunk Felvidékre is. Csapatunk visszatérő vendége a tatabányai Peron Music Alapítvány által szervezett emlékesteknek, melyek 2016. óta a Vértes Agorájában kerülnek megrendezésre a megyeszékhelyen. Az igen nívós, televíziók által is közvetített rendezvényen először Freddie Mercuryra, majd Elvis Presleyre emlékeztek helyi zenekarok és zenei formációk. Idén Michael Jackson következik, az emlékestet pedig a Black Jack zárja majd novemberben. Színpadi rutinunkat továbbá olyan zenekarok vendégeként is volt alkalmunk gazdagítani a Zorallon kívül, mint a Sing Sing (két turné erejéig), Deák Bill Gyula, a Lord, a Rómeó Vérzik, a Nagy Feró vezette Beatrice vagy a Sex Action. A 2018-as évtől új basszusgitárossal folytatjuk. Rengeteg az ötlet, folyamatosan születnek az új nóták, melyek változatosabbak lesznek a tőlünk eddig megszokottaknál. A műsorunk frissül, továbbá terveink között több új videó mellett a harmadik lemez elkészítése is szerepel.

A zenekar tagjai:

Huzsvár Attila (ének)
Kristóf Milán (gitár)
Heitekker Dávid (basszusgitár)
Boros Péter (dob)

Diszkográfia:
Múlik (CD – 2015)
A szerencse forgandó (CD – 2017)

Hivatalos videoklipek
Múlik (A Múlik c. lemezről) https://www.youtube.com/watch?v=p08wGBg0jFE
Hagyj élni (A szerencse forgandó c. lemezről) https://www.youtube.com/watch?v=IeuNoR6Tq7g
Valami kell (A szerencse forgandó c. lemezről) https://www.youtube.com/watch?v=Z_Zg91S0U3s