Nyitott Akadémia – Dr. Buda László

Nyitott Akadémia – Dr. Buda László

Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban

 

A Nyitott Akadémia előadói és témáik igen népszerűek Tatabányán, így most is teltház fogadta a mentális egészség egy fontos összetevőjéről előadást tartó pszichiátert.

 

Dr. Buda László túl azon, hogy körülírta az “önelfogadás”, “önszeretet” kifejezéseket, útmutatást adott ahhoz, hogyan kell ezt a gyakorlatban is megvalósítani.

 

Fiatal kolléganőnket, az ifjúsági és sporttanácsadó Heczmann Evelint is érdekelte a téma, így részt vett az előadáson. Elmondta, hogy számára sokat adott dr. Buda László, s igyekszik beépíteni a mindennapjaiba az olyan konkrét életvezetési tanácsokat, mint a „szeretet tartály” állandó töltése, a korábbi döntései tiszteletben tartása, akkor is, ha ezeket az idő nem igazolta, az önmagához való tudatos viszonyulás és legfőképpen törekedni az öntisztelet, bátorság, kiterjesztett önelfogadás, egészséges önszeretet egységére.

 

A Nyitott Akadémia legközelebbi előadása 2017. május 3-án lesz A Vértes Agorájában. Előadó: dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus.

 

Lejegyezte: Világi Orsolya