Nyáresti vetítések

Nyáresti vetítések

2017 augusztusa a filmek hónapja volt A Vértes Agorájában. Az elmúlt évekhez hasonlóan minden pénteken más-más műfajú filmmel vártuk a mozi iránt érdeklődő Látogatóinkat. A programsorozat törzsközönsége bővült, ahogy azt is nagy örömmel láttuk, hogy minden pénteken többen és többen ültek be a nézőtérre, az utolsó estén már a pótszékek is előkerültek.

 

Elsőként egy francia romantikus alkotást, „A pótolhatatlan Werner doktor” című filmet láthatták a nézők. A francia vidéki kisváros szinte mindenkinél családtagnak számító orvosánál rákbetegséget diagnosztizáltak. A kezelés idejére egy fiatal kórházi doktornő jelent meg, hogy segítsen a rendelőben. Mindkettejükre komoly – testi és lelki – küzdelmek vártak, amelyek akkor váltak könnyebbé, amikor szövetségesre találtak egymásban.

 

A romantikus filmet egy kanadai-német thriller követte, „Emlékezz!” címmel. Azoknak, akik úgy döntöttek, hogy megnézik, igazán tartalmas kikapcsolódásban volt részük. Ez az alkotás egy újszerű és a témához szokatlan megközelítéssel nyúló holokausztfilm volt. A színészi alakítás elsöprő erejű volt, a dramaturgia lefegyverző, s a váratlan fordulat a végén gondoskodott róla, hogy a nézők még hosszan-hosszan foglalkozzanak a témával azután is, hogy a film véget ért.

 

A harmadik péntek estén a „Jackie” című amerikai-chilei-francia életrajzi drámát láthatta a közönség. A film a dallasi merényletet követő néhány nap eseményeit mutatta be, Jacqueline Bouvier Kennedy szemén keresztül. A First Ladynek az egyik legmagányosabb érzést, a társ elvesztése felett érzett mérhetetlen fájdalmat és gyászt egy egész nemzet előtt kellett megélnie és méltósággal viselnie.

 

A sorozat egy fordulatokban bővelkedő olasz – nem is annyira – vígjátékkal, a „Teljesen idegenek” című filmmel zárult, amely egy középkorú baráti társaságról szólt, amelynek tagjai egy ártatlannak ígérkező játék során szép sorban lepleződtek le, s tárultak fel legbelsőbb és legféltettebb titkaik.
A humort kiválóan adagoló alkotás szembesítette a nézőt azzal, hogy mindannyian félünk attól, hogy mások – akár a legjobb barátaink – megítélnek minket, s emiatt sokszor maradunk egyedül egy-egy érzéssel vagy megoldhatatlannak hitt problémával.