Pedagógus Workshop – partnerségépítő találkozó A Vértes Agorájában

Pedagógus Workshop – partnerségépítő találkozó A Vértes Agorájában

A valódi partneri kapcsolat, az aktív együttműködés jegyében találkoztak újra  2017. szeptember 21-én Tatabánya és a térség óvodáinak, iskoláinak pedagógusai és A Vértes Agorája munkatársai. A rendezvény évek óta a közös gondolkodás és tervezés fóruma, legfontosabb célja az Agora és a nevelési-oktatási intézmények közötti kapcsolatok erősítése, egymás szakmai munkájának segítése.

Sámuel Botond az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntőjében szólt azokról a beruházásokról, amelyek a város közösségi tereinek megújítását célozzák, s minőségi változást hoznak majd a város életébe. A találkozó plenáris részének aktuális témája a ”Hagyomány és megújulás a közösségi művelődésben Tatabányán” című program ismertetése volt.

Salamon Hugó A Vértes Agorája szakmai igazgatója tájékoztatójában a lehetőségekre helyezte a hangsúlyt, kiemelve azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az oktatási intézmények számára fontosak lehetnek.

A rendezvény második felében a résztvevők  tematikus csoportokban tájékozódhattak az Agora tervezett programjairól, a szekciókban lehetőség nyílt a kötetlen véleménycserére, az együttműködés praktikus formáinak megbeszélésére is.

A jó hangulatú találkozó a partneri együttműködésben különösen aktív pedagógusok köszöntésével és megajándékozásával zárult, s a résztvevők közös kívánságával: találkozzunk év közben is minél többször!

 

20170921_40