Felújítjuk a játszószobát

Felújítjuk a játszószobát

Még egy picit dolgoznunk kell a gyermekjátszón, de december 12-én, kedden 10:00 órától birtokba vehetik legkisebb látogatóink.

A Vértes Agorája játszószobája a kezdetek óta nagyon népszerű. Szinte nincs olyan időszak, amikor üresen állna. Nemcsak a rendezvényeken szolgál barátságos menedékként a kicsiny gyermekeknek, hanem a hétköznapokon is szívesen töltik el itt az időt egymás és szüleik társaságában. Nem csoda hát, hogy a nyitás óta eltelt 4 és fél év alatt kicsit viseltes lett, s megérett a felújításra.

A munkálatok várhatón három hetet vesznek igénybe, így november 20. és december 9. között a gyermekjátszó zárva tart.

Ezt követően ismét várjuk legkisebb látogatóinkat, s bízunk benne, hogy a megszépült környezetben a szokottnál is jobban érzik majd magukat.