Forgórózsa gála

Forgórózsa gála

A Forgórózsa 5. éves jubileumi gálaműsorán Schmidt Csaba polgármester, a Forgórózsa Népművészeti Központ tevékenységét a város egyik sikertörténeteként jellemezte. A Forgórózsa vezetősége megköszönte együttműködő partnerei támogatását, és ajándékot adott át az alapítóknak, korábbi és jelenlegit tanárainak, a szülőknek.

 

 

Az ünnepi programban bemutatkoztak a tanszakok, a kicsik és nagyok, táncoltak, zenéltek, énekeltek, többek között a Pünkösdi Rózsa énekegyüttes, akik előző este a Fölszállott a páva című vetélkedőben szerepeltek. Szegvári Ildikó az élmezőnyben tartja énekes lányait, hiszen korábban a Rózsabimbó énekegyüttes is sikerrel szerepelt a televíziós vetélkedőben.

 

 

A jubileumi műsor keretében – a műsor második részében – „Kincses Erdély” címmel, a különböző tájegységek zene-tánc és énekes kultúráját, népviseleteit láthatták, mellette erdélyi költők, írók művei hangzottak el.

 

 

A telt házas Forgórózsa gála a jubileumi öröm-torta evéssel és a Puskin Művelődési Házban rendezett jótékonysági táncházzal ért véget.

20171118-fr_01