Az Agora Fórum első ülése 2018-ban

Az Agora Fórum első ülése 2018-ban

Az Agora Fórum 2018. évi első ülésére február 23-án került sor A Vértes Agorájában. Tatabánya két alpolgármestere, John Katalin és Bereznai Csaba – a Fórum tagjaiként – is részt vettek az eseményen.

A megjelenteket Kovácsné Hetényi Mária elnök és Sámuel Botond, az Agora Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte.

Pap Tibor szakmai csoportvezető értékelte a 2017-es évet, s betekintést nyújtott a 2018. évi programokba.

Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója a Hagyomány és megújulás a közösségi művelődésben Tatabányán elnevezésű nyertes pályázat helyi közösségeket érintő lehetőségeit ismertette.

A fórum a várható szakmai folyamatok, feladatok ismertetésével, valamint a nyitva maradt kérdések megválaszolásával fejeződött be.

 

 

20180223_16