#Atlétika

#Atlétika

Sportágnépszerűsítő programsorozatunk idei utolsó állomása a #Atlétika volt. Vendégünkként köszönthettük a világ leggyorsabb állatorvosát: Dr. Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutót, akit tavaly az év férfi sportolójának választottak, valamint Gyulai Miklóst a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét. 

Az őszinte, könnyed hangvételű beszélgetés során szó esett a magyar atlétika jelenlegi helyzetéről továbbá arról, milyen hatással vannak Balázs sikerei a sportágra, ösztönzik-e a fiatal sportolókat. Vajon Baji elismerése pozitív példa lehet-e a gyerekek előtt? A sportoló mesélt arról, hogyan tudta a sportot a tanulással összeegyeztetni, amely elmondása szerint egyáltalán nem lehetetlen, ha megvan a kellő motiváció és kitartás. Bár könnyebbség, hogy egyéni sportról van szó, ennek ellenére sok alkalmazkodással és lemondással jár a felkészülés. Természetesen előkerültek a kezdeti sikerek, majd az azokat követő kiemelkedő eredmények is, mint például az Európa-bajnoki ezüstérem, valamint a világbajnoki bronzérem. Utóbbi azért különleges, mert Baji az első magyar versenyző, aki a szabadtéri atlétikai világbajnokságokon futószámban érmet szerzett. Ezt a sikert videón is felidézhették a nézők, amelyet lelkes vastaps kísért.

Végül, de nem utolsó sorban a Tatabányai Sport Club Geotech atlétika szakosztályának bemutatkozó videója következett, amelynek köszönhetően átfogó képet kaphatott a közönség a szakosztály tevékenységéről, az atletizáló fiatalokról. A program végén a dedikálások és közös fényképkészítések sem maradtak el az atlétika nagyjaival.

20180319_01

20180319_01