Kulturális motiváció és értékszemlélet

Kulturális motiváció és értékszemlélet

A kulturális motiváció, s az azt jelentős mértékben befolyásoló értékszemlélet volt a fő témája a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett, X. Jubileumi stratégiai konferenciának.

A Kulturális Központok Országos Szövetsége közreműködésével megvalósuló kétnapos tanácskozáson a résztvevők a kultúráról és a tanulásról, mint értékről, illetve kölcsönhatásukról, valamint a helyi közösségek identitást erősítő, értékgyűjtő és -közvetítő jó gyakorlatairól hallhattak előadásokat, s vehettek részt tapasztalatátadó műhelymunkában.

A konferenciára az előadók az ország számos pontjáról – Békés megye, Debrecen, Szombathely, Keszthely, Apátfalva, Mezőberény – és a Felvidékről érkeztek. Köztük volt például Kárpáti Árpád, az NMI Kiemelt Programok Igazgatóságának igazgatója, dr. Erdész Ádám PhD, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának igazgatója, dr. Juhász Erika PhD, az NMI Kultúrakutatási és Képzési Igazgatóságának igazgatója, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

A programnak helyet adó Lakitelek Népfőiskola alapítványi elnöke, Lezsák Sándor, valamint – a szervezők képviseletében – Závogyán Magdolna, az NMI ügyvezetője és Szente Béla, a Kulturális Központok Országos Szövetségének elnöke is jelent volt a programon.

A Vértes Agoráját – amelynek működése fókuszában mintaértékűen szerepel valamennyi, a konferencián helyet kapó téma – Salamon Hugó szakmai igazgató és Szénási Pál, képzési, ifjúsági és tehetségtámogató főmunkatárs képviselte.