VII. Agora Koreográfus Verseny

VII. Agora Koreográfus Verseny

Egész napos teltházzal, 14 együttes részvételével zajlott az idei Agora Koreográfus Verseny. A népes mezőnyben kis műhelyek és nagymúltú együttesek egyaránt helyet kaptak. Sokan közülük visszatérő vendégek, már otthonosan mozognak a házban, de bemutatkoztak a tatabányai közönség számára új tánckarok is. A program sok szép és emlékezetes pillanata közül kiemelkedett a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes előadása. Előbbi Sánta-Bíró Anna, utóbbi Deffend Irén koreográfiáját vitte színpadra, mindkét produkció díjat nyert. A hetedik évébe lépő rendezvényt már „jegyzik” a versenyek között: az elmúlt évek izgalmas, színvonalas produkciói, a helyszín jó adottságai, a neves szakemberekből álló zsűri mind hozzájárulnak ehhez. A közösségi élményen túl rendkívül fontos a táncos szakma számára a hasonló rendezvények, tapasztalatcserében és a fiatal tehetségek felfedezésében betöltött funkciója. A Hortobágyi Gyöngyvér, Juhász Zsolt és dr. Árendás Péter alkotta zsűri értékelése idén is a program legvégéig tartott: a szakmai eszmecserének csak az vetett véget, hogy éjfélkor bezárt a ház.

A VII. Agora Koreográfus Verseny díjazottjai:
Koreográfusi díjak:
Sánta-Bíró Anna: Nuca
Deffend Irén: Kaszás Mári libája
Molnár Péter: Gyertek fiúk!

Különdíjak:
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes – a legjobb női tánckar
Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes – a legjobb férfi tánckar
Pannónia Néptáncegyüttes – a szászcsávási táncok stílusos tolmácsolásáért
Jártató Ifjúsági Táncegyüttes – a füzesi táncok előadásáért

Zenei díjak:
Czigány Tamás – az ötletes zenei összeállításért
Kelemen László – Az „A füzesi csorgóvíz…” című koreográfia zenei szerkesztéséért
Horváth Attila és zenekara – a hiteles zenekari megszólalásért

20191109_01