A Tölcséres banda elfújta a borongós hangulatot

A Tölcséres banda elfújta a borongós hangulatot

Az Agora partnerségben való gondolkodásának – és működésének – minősített példája a RáHangoló koncertsorozat. Létrejöttének célja az volt, hogy a legfiatalabb generációhoz közelebb vigye a klasszikus zenét.  Hatodik éve az Agora ad otthont az – Ocskai Gabriella által megálmodott – népszerű programnak. Az együttműködésnek és a pályázati forrásoknak köszönhetően a bemutatott zeneművek köre az évek során mind szélesebb lett, s egyedi produkciók is születtek. A koncerteknek visszatérő nézőközönsége van, s nem csak a gyerekek és szüleik, de a pedagógusok is felfigyeltek rá. Ennek eredményeként – bérletes előadásokon – kisiskolások százai részesülhetnek a korai zenei nevelés e népszerű és játékos formájában.

A szervezett programok mellett természetesen megmaradtak a vasárnapi családi koncertek, amelyeken rendre országos hírű előadók és helyi formációk lépnek fel, színes és izgalmas produkciókkal. A mostani borongós, szürke januári napon a Tölcséres banda fújta el a nyomott hangulatot, s varázsolt derűt és táncos kedvet a helyébe.

Idén harmadik alkalommal a Tatabányai Tavaszi Fesztiválnak is része lesz a RáHangoló. Ahogy korábban, most is új, kimondottan erre az alkalomra készült produkcióval lépnek színpadra. „A mezők fehér lovagja” című előadáson közreműködik Demeniv Mihály harmonikaművész és a Forgórózsa Központ gyermektáncosai.