Csillogás, humor, beteljesült szerelem – A Monarchia Operett Tatabányán járt

Csillogás, humor, beteljesült szerelem – A Monarchia Operett Tatabányán járt

Az operett a 19. század óta töretlenül népszerű műfaj. A darabokat a könnyed és humoros előadásmód, s a boldog végkifejlet jellemzi. Ehhez a hátteret fülbemászó – ugyanakkor sok esetben operai igénnyel megírt – dallamok adják.

Az Agorába idén is a Monarchia Operett hozta el ezt a világot: a közel háromórás előadáson – színpompás jelmezek sokaságában – felvonultatták a legismertebb operettslágerek javát. Ez a „könnyű műfaj” nagyon is összetett. Ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen sok minden szükséges egyidejűleg: jó énekhang, tiszta szövegmondás, elegáns színpadi megjelenés, hibátlan tánctudás és nagyon komoly állóképesség.

A társulat ezt maradéktalanul tudja, nem véletlen, hogy telt ház fogadta őket Tatabányán. Ahogy korábban, most is hívtak vendégszereplőt, aki ezúttal az ismert tévés személyiség, Rózsa György volt.

A közönség soraiban sok olyan idős ember is helyet foglalt, akiknek láthatóan nehézséget okoz a mozgás: botra vagy gyerekeikre, unokáikra támaszkodva érkeztek meg. Nem telt bele sok idő, hogy ugyanők – a fokozott figyelem jeleként – székeikben kissé előrehajolva, és egészen megfiatalodva (kisimult arc, boldog mosoly) élvezték az előadást. Jólesett a szemnek… és a szívnek.