Az Agora egy alkotó közösség – minden helyzetben

Az Agora egy alkotó közösség – minden helyzetben

Az Agora divíziói – A Vértes Agorája, a sportlétesítmények, a településrészi művelődési házak, a Tatabánya Pont és a Gerecse kapuja – március 17. óta zárva tartanak, miközben valamennyi, a közeli jövőben tervezett programot lemondtuk, a közösségi összejövetelek pedig bizonytalan ideig szünetelnek, a mindenki által ismert körülmények miatt.

A Tatabányai Közösségi Televízióban Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója nyilatkozott a jelenlegi helyzetről, aktuális feladatainkról és a jövőhöz fűződő reményekről.

Elmondta, hogy az ún. home office, azaz az otthoni munkavégzés számunkra egyrészről a felkészülést jelenti arra az időszakra, amikor újra kinyithatunk: tervezzük, hogy milyen programokkal, milyen közösségi aktivitásokkal várjuk majd látogatóinkat, illetve munkacsoport alakult az elkövetkező két és fél év stratégiájának megalkotásához. Másrészről pályázatokat írunk, hogy ezekhez forrásokat teremtsünk, illetve a meglévőeket kiegészítsük. A HACS (helyi akciócsoport) tevékenysége sem szünetel, hiszen folyamatosan tájékoztatni szükséges partnereinket a megvalósítás időbeni eltolódása miatt. S nem utolsó sorban az Agora munkatársai részt vállalnak a városi közfeladatok ellátásában is.

Salamon Hugó említést tett arról is, hogy A Vértes Agorája – országosan is jegyzett – mintaértékű szervezet, amelyre a közművelődési stratégiaalkotásban is véleményformáló partnerként tekintenek. Kollektívánkról pedig elmondta, hogy olyan alkotó közösség vagyunk, amely nem csak akkor alkot, amikor a természetes rutinműködés a jellemző, hanem a rendkívüli helyzetekben is.

Az Agora divíziói a vészhelyzetben | Interjú Salamon Hugóval

Az Agora divíziói – A Vértes Agorája, a sportlétesítmények, a településrészi művelődési házak, a Tatabánya Pont és a Gerecse kapuja – március 17. óta zárva tartanak, miközben valamennyi, a közeli jövőben tervezett programot lemondtuk, a közösségi összejövetelek pedig bizonytalan ideig szünetelnek, a mindenki által ismert körülmények miatt.A Tatabányai Közösségi Televízióban Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója nyilatkozott a jelenlegi helyzetről, aktuális feladatainkról és a jövőhöz fűződő reményekről.Bővebben: http://avertesagoraja.hu/interju-salamon-hugoval/

Közzétette: A Vértes Agorája – 2020. március 30., hétfő