Kék lufiként szállni az ég felé

Kék lufiként szállni az ég felé

Lehet-e boldog egy 3 éves kora óta vak, intézetben nevelkedett lufiárus? Többek között erre keresi a választ a „Ha egy kék lufi lennél” című rövidfilm, melyet a tatabányai kötődésű Vasas Petra és Králl Kevin készített Kőrösmezey Dávidról. A fiatalember sorsa annyira elgondolkodtató, hogy nem túlzás azt állítani: a Vértes Agorája által szervezett mozipremier vendégei nem csupán egy maradandó élményt, hanem életre szóló útravalót is kaptak – akár a saját problémáik megoldásához is.

Az első igazi felismerés már a film elején megtörténik, mert hiába gondolja mindenki azt Dávid udvarias stílusa és a belőle sütő becsületesség láttán, hogy ez a fiatalember sokkal jobb sorsra érdemes, hamar kiderül, hogy ő tökéletesen elégedett a sorsával. Teljes életet él, mert szeret adni, örömet szerezni és emberi kapcsolatokat teremteni. Ezért lett ő a Nyugati pályaudvar lufiárusa.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy Dávid életében minden rendben van. A film erőssége éppen az, hogy a hétköznapi megpróbáltatásokat is dokumentarista módon, túlzások nélkül láttatja. A történet hitelességét jelzi, hogy Dávid kérésére valamennyi felvétel úgy zajlott, hogy ő nem tudta, mikor filmezik.

A tatabányai premier után csak remélni lehet, hogy ez a rendkívül megérintő élmény minél több emberhez eljut. Az pedig megjósolható, hogy aki megnézi a „Ha egy kék lufi lennél” című alkotást, onnantól a saját életét is egészen másként látja. 

A Vasas Petra-Králl Kevin alkotópáros animációs alkotásaival több hazai és nemzetközi filmfesztiválon is szép sikereket ért el. A „Tükörkép” című, sajátos, papírkivágásos módszerrel készült rövidfilm legutóbb az Adolph Zukor Nemzetközi Filmfesztiválon nyerte el a legjobb animációs filmnek járó díjat. A tatabányai közönségtalálkozón is bemutatott háromperces alkotás a roma holokausztnak állít emléket.