Nemzetiségi városrészek hagyományőrző programjai

Az Agora Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be a „Kulturális-művészeti, nemzetiségi és hagyományőrző programok, kezdeményezések, alkotó és befogadó folyamatok a tatabányai helyi közösség fejlesztésének érdekében” című pályázati felhívásra, amelyet nagy örömünkre támogatásra érdemesnek ítéltek.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00906 azonosító számú, Nemzetiségi Városrészek Hagyományőrző Programjai című pályázatot a Széchenyi István Művelődési Házban és udvarán (Tatabánya, Szent István út 7.), valamint a Puskin Művelődési Házban és udvarán (Tatabánya, Kossuth Lajos u. 4.) valósítjuk meg.

A támogatásnak köszönhetően a német és szlovák nemzetiségi hagyományok, szokások és kulturális elemek más aspektusból való megközelítése valósulhat meg, melynek eredményeképpen nem csak a nemzetiségi identitás tudat erősödik, hanem a különböző generációk kapcsolata, együttműködése is. A projekt megvalósítása lehetőséget ad arra is, hogy a Tatabányán működő német és szlovák nemzetiségi kultúrcsoportok tovább erősödjenek és fejlődjenek, valamint új értéket hoz létre a gasztronómia bemutatásával.

A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2020.01.02. és fizikai befejezésének tervezett napja 2020.11.30-a. A projekt elszámolható összköltsége 2.682.434 Ft, azaz Kétmillió-hatszáznyolcvankétezer-négyszázharmincnégy forint. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100%-a. A támogatást az Európai Szociális Alap biztosítja.

Az Agora Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be „A Tatabányai Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia keretében támogatást nyert programokhoz, folyamatokhoz kapcsolódó illetve a stratégia megvalósulását elősegítő különálló beruházások” című pályázati felhívásra, amelyet nagy örömünkre támogatásra érdemesnek ítéltek.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.06.15.)
2022. május 21-én, szombaton 14:00-24:00 óráig került megrendezésre a Nemzetiségi Városrészek hagyományőrző Programjai című pályázat – Szlovák hagyományok felidézése Bánhidán – családi délután, a Puskin Művelődési Házban. A helyi vendégek mellett érkeztek Oroszlányról, Tardosról és Rákoskeresztúrról is résztvevők. Majd elkezdődött az előtérben lévő fotó és tárgyi eszköz kiállítás, illetve a csipke kiállítás is. Purgateátrium: Vásártér című bábos-zenés előadás vette kezdetét az Aranyalma Páros és Kovács Géza előadásában. Közben a kertben készült a vendéglátás, ahol, helyi hagyományos szlovák étel: bableves (fazuova polievka) és perec került kínálásra, illetve a helyi termelők boraiból is kóstolhattak a vendégek. 14:00 órától a kertben fajátékokkal lehetett játszani, a Ház mellett pedig fa körhinta várta a gyerekeket. A kézműves foglalkozásnál ki lehetet próbálni a szövés, fonás, nemezelés csuhé technikákat, díszeket készíteni természetes anyagokból. 19:00 órakor kezdetét vette a bál, amelyen a Vértes Express zenekar zenélt, majd 24:00 órakor zárult a rendezvény.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.10.10.)
Sikerült mindazokat a lényeges programelemeket megvalósítanunk, melyeket a pályázat főbb céljaiként meghatároztunk. A német nemzetiségi városrészeknek, illetve lakosságnak lehetőséget biztosítottunk, hogy betekintést nyerhessenek a sváb főzési szokásokba, továbbá részesei lehessenek a tatabányai, sőt vidékről érkezett német nemzetiségi kultúrcsoportok műsorainak, előadásainak. Az eseményekbe sikeresen be tudtuk vonni a különböző generációkat az óvodáskortól, az idősebb korosztályig. Kiemelt eredménynek könyveljük el, hogy a programok alatt a közösségek tovább erősödtek, innovatív ötletek, javaslatok születtek. Nagy örömünkre olyan vendégeink is érkeztek a rendezvényekre, akik ez idáig nem voltak rendszeres látogatói a művelődési háznak. Vándorkiállításunkra, többek között az egyház is felfigyelt, – a helyi plébános együttműködéséről biztosított minket. A svábság történetéhez kapcsolódó „Nyomtatott vallásosság” c. kiállításunk, kihirdetésre került a vasárnapi misék alkalmával, és ennek köszönhetően, az egyházközösség számos tagja ellátogatott művelődési házunkba. A programok eredményeképpen, számos új kapcsolattal gazdagodtunk.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.10.30.)

A rendezvények során rengeteg új kapcsolattal bővültünk, és számos új lehetőséggel gazdagodtunk. A környei, és móri csoportokkal közös fellépéseket tervezünk a jövőben – a hagyományőrző programjainkon.

A vándorkiállítások – azon túl, hogy a svábság történetébe nyújtanak betekintést – egyben a művelődési ház esztétikai megjelenését is emelik. A kétnyelvű „Otthontalanok, és a „Nyomtatott vallásosság” c. kiállítások, valamint a „Fejezetek a helyi sváb lakosság mindennapjaiból” c. fotógaléria, a művelődési ház pozitív megítélését erősíti nem csak a lakosság, hanem a helyi plébánia részéről is.  A projekt talán legsikeresebb eleme volt a nemzetiségi csoportok előadása, ahol minden korosztály képviseltette magát. Óvodások, iskolások, ifjúsági, felnőtt és szenior hagyományőrző csoportok sokasága tette emlékezetessé a programot. Hatalmas volt az érdeklődés, – elmondhatjuk, hogy a művelődési ház befogadóképessége elérte a maximumot.

Eredményeink közül a legfontosabbak között tarthatjuk számon, hogy a művelődési házban működő gyermektánccsoport létszáma a projekt megvalósítását követően gyarapodott, és ugyanez a megállapítás igaz a felsőgallai Német Nemzetiségi Dalkörre is. Továbbá, széles körben sikerült a sváb szokásokat, hagyományokat népszerűsíteni, feleleveníteni. A gasztronómia bemutatókkal, kostolókkal, illetve a sváb receptes kiskönyvek ajándékozásával is elértük, hogy minél szélesebb körben ismerhessék, illetve szerethessék meg a sváb ételeket, süteményeket, és ezek újra terítékre kerüljenek a családok asztalain. 

ESZKÖZBESZERZÉS

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00423 azonosító számú, Nemzetiségi Városrészek Hagyományőrző Programjai – eszközbeszerzés című pályázatot Széchenyi István Művelődési Házban (Tatabánya, Szent István út 7.), valamint a Puskin Művelődési Házban (Tatabánya, Kossuth Lajos u. 4.) valósítjuk meg.

A projekt célja, hogy biztosítsa a kapcsolódó program teljes körű lebonyolítását oly módon, hogy a programelemek teljes egészében megvalósíthatóak legyenek és a megfelelő színvonalon valósuljanak meg. Mivel elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztály bevonását tartjuk szem előtt, ezért is szükséges, hogy a mai kornak megfelelő eszközökkel tudjuk ezt megvalósítani.

A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2020.04.01. és fizikai befejezésének tervezett napja 2020.09.30-a. A projekt elszámolható összköltsége 794.080 Ft, azaz hétszázkilencvennégyezer-nyolcvan forint. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100%-a. A támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.05.31.)
A beszerzett korszerű és kiváló minőségű vetítéstechnikai eszközök a tervezettek szerint kerültek használatba a megvalósított nemzetiségi hagyományőrző programokon. Az új eszközök számos programelem és aktivitás keretében használhatók audiovizuális területen. Az elért eredmények maradéktalanul megfelelnek a várakozásoknak.


Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.10.31.)
A projekt a pályázatban foglaltaknak megfelelően megvalósult és lezárult.