Agora Zenei Esték I. | Jazz Time

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

20190705_23

 
Kamilka & Pesti Sikk

A Pesti Sikk zenekart Kiss Kamilka énekes-fuvolaművész és Lőrincz Ádám zongorista és zenei vezető alapították három éve. Kiss a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett fuvola szakon, majd éneket és színészetet tanult. Ádám a Hermann, majd a Gorsium Zeneiskolákban tanult jazz-zongorát. Guinness Világrekordjával a világ legfiatalabb musical-zeneszerzője címet nyerte el. A két fix tag mellett a többiek session zenészként közreműködnek. Két fő zenei irányt határoztak meg, egyrészt saját, egyedi, igényes hangzás kialakítását, amiben nagy segítség, hogy mind a zenét, mind a szöveget a tagok szerzik. Ennek működő bizonyítéka, hogy a Jazzy Rádió dalversenyén 200 pályázó közül a 2. helyezést érték el dalukkal 2015-ben. Másrészt, küldetésnek gondolják továbbra is a magyar zenei történelmünk ápolását – régi magyar számok feldolgozását saját, egyedi stílusukban, s ezek beemelését a koncertprogramokba. 2016-ban részt vettek az NKA – Cseh Tamás programjában, amit az induló és kezdő előadók számára hoztak létre. Hang- és képfelvétel elkészítésére, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására kaptak támogatást.

A koncert előtt bemutatkoznak a Dallam Hangja pop-rock-jazz ének tehetségkutató verseny győztesei: Máté Miriam, Lingura Tibor, Lingura Diána és Molnár Lilien.

 

Az Agora Zenei Esték helyszíne a Zenepavilon,
kedvezőtlen időjárás esetén pedig A Vértes Agorája nagyterme.

Kedves Közönségünk!
A zenei piknikre bátran hozhatnak plédeket, hogy a füves részen kényelmesen élvezhessék a programot. Ha úgy gondolják, a  kedvenc széküket se feledjék otthon.

Ha mostoha időjárást jeleznek előre a meteorológusok, akkor A Vértes Agorájában játszanak a fellépők.  Ebben az esetben a koncertet korlátozott számban – a befogadóképesség határáig, érkezési sorrendben elfoglalva a helyeket – tekinthetik meg az érdeklődők.

2019. július 05.

Részletek

Dátum: 2019.07.05.
Időpont: 19:00 - 20:30
Jegyár: Ingyenes
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Helyszín

Zenepavilon

Fő tér
Tatabánya, Komárom-Esztergom 2800 Magyarország

+ Google Térkép