Honeybeast – Legyen Tánc!

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével

A Honeybeast mindig magasra teszi a lécet. A legutóbbi  teltházas szimfonikus Aréna koncertjüket követően most egy újabb, eredeti dologgal rukkolnak elő: a Szegedi Kortárs Balett táncosaival közös produkciójukat mutatják be országszerte, s ezzel érkeznek novemberben Tatabányára, A Vértes Agorájába.

„Szeretnénk a koncertnek egy olyan ívet adni, hogy az ne pusztán dalok egymásutánja legyen, hanem amelyből egy történet bontakozik ki. Egy valós, mai, korunk kibogozhatatlan zagyvaságaira iróniával reflektáló történet.” – foglalja össze a koncepciót Bencsik-Kovács Zoltán, az együttes szerzője, gitárosa, aki mesélt nekünk az ötlet születéséről is:

„Az Aréna után akartunk valami újat csinálni, és eszünkbe jutott, hogy a szimfonikusokat követően miért ne lehetne a következő lépés a tánc? A zenei mondanivaló mélyítésére és a produkció izgalmasabbá tételére nincs jobb út, mint ha összehozunk különböző művészeti ágakat. Körülbelül tizenöt éve rajongója vagyok Juronics Tamás munkásságának, és mivel mi is szegediek vagyunk, adta magát, hogy megkeressük a Szegedi Kortárs Balettet a közös projekt ötletével. A társulat elsőre nyitottsággal fogadott minket. Könnyűzenével már foglalkoztak előttünk, de kifejezetten poppal még nem. Nagyon motiváló lesz mind a két fél számára a közös munka, ráadásul úgy tudjuk, hogy a popzene és a kortárs tánc társítására nem sok példa van itthon.”

A tavalyi Symphoney turnéhoz hasonlóan most ismét intimebb, színházi környezetben koncertezik a Honeybeast a Szegedi Kortárs Balett kíséretében.A Legyen tánc!  produkció szoros együttműködés eredménye lesz; a társulat már meg is kapta a dalok listáját, melyből kiválasztják a tánc koreográfiához legalkalmasabb darabokat.

Forrás: jegy.hu

 

Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában is kaphatók:
5.900 Ft – vízszintes sorok
6.300 Ft – emelkedő sorok

Utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát erre a rendezvényre nem áll módunkban elfogadni. Bővebb információ

2019. november 19.

Részletek

Dátum: 2019.11.19.
Időpont: 19:00 - 20:30
Jegyár: 5900 Ft-tól
Esemény kategória:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website