Karácsonyi történetek

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

Rákász Gergely exkluzív orgonaestje

2019 évzáró programja az Agorában Rákász Gergely orgonaestje volt. A hangszerek királynőjét rangjához méltón megszólaltató művész a koncertjein missziós küldetést is teljesít. Mind többekhez és többekhez kívánja közelebb vinni a komolyzenét és a hangszert. Reprezentatív kivitelű és – a fizikai modellezett technológiának köszönhetően – élethű hangzású koncertorgonájával a templomok és a nagyszínpadok mellett egészen kis helyeken is fellép. Mielőtt eljátszana egy zeneművet, bevezeti azt: röviden, ám színesen beszél a szerzőről, a mű keletkezésének körülményeiről, lehetőség szerint megfelelő kontextusba helyezve azokat. Teszi mindezt a mai szlenget – erőteljesen és némileg eltúlzottan – használva, így az idő során szinte éteri magasságokba emelt zeneművészeti géniuszokat ismét halandóvá teszi, azaz közelebb hozza. Mintha csak vállon veregetné Bachot. Így tesz eleget mottójának:„Amit ismerünk és értünk, azt könnyebben szeretjük.”https://bit.ly/2tjWtoo

Közzétette: A Vértes Agorája – 2020. január 4., szombat

 

 

RÁKÁSZ GERGELY

EXKLUZÍV ORGONAESTJE

Közkívánatra!
Exkluzív orgonaesttel zárul a 2019-es év A Vértes Agorájában.
A több mint 1500 fellépéssel büszkélkedő koncertorgonista, Rákász Gergely egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, amelyben a képzőművészet és a színészi játék segítségével tízezrekhez közelíti a klasszikus zenét és a hangszert. A Templomos Lovagrend tagja ismeretes még különleges műsorválasztásáról, merész, egyedi átiratairól és – a védjegyévé vált – zenetörténeti kommentárjairól.

Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában is kaphatók.
Utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát erre a rendezvényre elfogadunk.
Bővebb információ

2019. december 29.

Részletek

Dátum: 2019.12.29.
Időpont: 19:00 - 20:30
Jegyár: 3900 Forint
Esemény kategória:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website