ReCirquel | Trükkök

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.
[Not a valid template]

Müpa produkció.

A Recirquel Újcirkusz Társulat bő öt évvel ezelőtti megalakulása óta Vági Bence koreográfus-rendező vezetésével bejárta az ország és a világ számos pontját. A társulat legfontosabb célkitűzése, hogy megismertesse és népszerűsítse a világon a közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzatot.

Vági Bence 2012-ben 11 fiatal artistát kért fel egy a 20. Sziget Fesztiválra készülő produkció megalkotására, amelyet kirobbanó siker fogadott. A tehetséges csapat hamar magára vonta a közönség és a színházi szakma figyelmét, s felkérést kapott a Müpától, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőitől, hogy készítse el első egész estés újcirkusz előadását. Így született meg Vági Bence rendezésében 2013 tavaszán a „Cirkusz az Éjszakában”, amit a 2014-es Tavaszi Fesztivál keretében „A Meztelen Bohóc”, majd ősszel a „Párizs Éjjel”, 2015-ben a „Non Solus”, 2017-ben pedig az „Adieu!” című produkciók létrehozása követett.

Hazánkban a klasszikus cirkusz gyökerei az 1800-as évekig nyúlnak vissza, Európa egyik legrégebbi artista iskolája is itt működik 1950 óta. A társulat a magyar cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve máig dolgozik a műfaj állandó megújításán, amelyben az artisták mellett egyaránt hangsúlyos a zene, a tánc, az ének és a színház.

Az öt egész estés Recirquel produkció a mai napig állandó vendége a Müpa Fesztivál Színházának, miközben mára a külföldi színházak megkeresései is rendszeressé váltak.

A Recirquel nemzetközi turnéi során többek között olyan emblematikus helyszíneken lépett fel, mint a Tel-Aviv-i Opera, a Cannes-i Filmfesztiválnak otthont adó Palais des Festivals et des Congrés és a kolumbiai Festival Iberoamericano de Teatro de Bogotá, Dél-Amerika legnagyobb előadóművészeti fesztiválja.

A nagyszámú hazai fellépés és a külföldi előadások sikerei után végül két nem mindennapi projekttel zárta a 2016/2017-es évadot a társulat.

A 17. FINA Vizes Világbajnokság záróünnepségének megrendezésére Vági Bencét kérték fel. A monumentális produkció több száz magyar és külföldi cirkuszművész és táncos közreműködésével keltette életre A csodaszarvas legendáját a Papp László Budapest Sportarénában. Ezt követően, augusztusban a Párizs éjjel egy hónapos szereplése következett a világ legnagyobb fesztiválján, a skóciai Edinburgh Fringe programjában. Álló taps, telt házas előadások és szakmai elismerés – így ünnepelte a Recirquel a megalakulás ötödik évfordulóját.

S most elérkezett az idő, hogy a tatabányai közönség is megcsodálhassa e kiváló társulat páratlan előadását.

 

Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában is kaphatók.
Korai elővételben (február 28-áig): 5.200 Ft
Tatabánya Kártyával: 5.400 Ft
Teljes ár: 5.800 Ft

Erre a rendezvényre utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát is elfogadunk.
Bővebb információ

 

2018. március 21.

Részletek

Dátum: 2018.03.21.
Időpont: 19:00 - 21:00
Jegyár: 5400 Ft-tól
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website