Snétberger Központ – Tanárok és tanítványok

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A rendezvény elmarad. A belépőjegyek visszaváltására – a vásárlás helyén – lesz lehetőség.
Ennek menetéről bővebb információ ITT érhető el.

 

„Ha az ember komolyan foglalkozik jó tanítványokkal, az segíti a saját előmenetelét is. Rengeteg dologra jövök rá tanítás közben: olyasmire, amit elfelejtettem, esetleg nem gondoltam rá korábban. Számít a tanár és a növendék személye is, de tudom, hogy együtt rengeteget lehet tanulni.”
(Snétberger Ferenc)

A Snétberger Ferenc által létrehozott – Felsőörsön működő – tehetségközpont olyan, az iskolai rendszer mellett működő intézmény, amelyben komplex és egyedi módszertannal végzik a hátrányos helyzetű gyermekek zenei képzését. A tudás megszerzésén túl az itt tanuló fiatalok sok más dologgal is gazdagodnak: a közösséghez való tartozás, az egymásra figyelés, a tehetséggel való együttélés, a munka szeretete mind részét képezi annak, amit úgy hívnak, tehetséggondozás.

A Tavaszi Fesztiválon a központ diákjai és pedagógusai közös koncertet adnak.

Tehetség, szív, improvizáció
felemelő élményt ígérő program!

Fellépnek:
Antóni Benjámin | Dominika Pavliková | Fehér Elemér | Gulyás Sándor
Farkas-Szajkó-Snétberger trió

(Farkas Zsolt, Szajkó Adrián, Toni Snétberger)

 

Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában is kaphatók.
3.200 Ft (Teljes ár)
2.500 Ft (Korai elővételben, 2020. február 29-éig)
Utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát erre a rendezvényre elfogadunk.
Bővebb információ

Bemutatkozás

Antóni Benjámin
Középiskolai tanulmányaimat 2015 szeptemberében kezdtem a Premier Művészeti Szakgimnázium és AMI-ban.
Hároméves korom óta foglalkozom a zenével. Ötéves koromban kezdtem el gitározni tanulni, majd a középiskolában kezdtem el hangképzéssel foglalkozni. Tanulmányaim mellett a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákja is vagyok 2019 nyarától. A jövőre nézve egyik legfőbb célom, hogy felvételt nyerjek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazzének szakára.

Dominika Pavliková
7 éves koromtól foglalkozom a zenével: 9 évet jártam alapiskolába, 5 évet középiskolába (Hotel Akadémia), 13 évig pedig a Štefan Németh Šamorínsky Zeneművészeti Alapiskolában is tanultam zenét. Ősztől a Kőbányai Zenei Stúdióban tanulok. Idén kerültem a Snétberger Zenei Tehetség Központ ösztöndíjas diákjai közé is.

Fehér Elemér
A Snétberger Zenei Tehetség Központ első diákjainak egyike, ma már oktatóként segíti a Központ munkáját. Klarinétjátéka csakúgy, mint kompozíciói, a klasszikus zenére épül. Egy olyan hangzásvilág megteremtése vonzza, amelyet a klasszikus alapokon nyugvó improvizáció és a stílusok közötti szabad átjárás jellemez.

Gulyás Sándor
Az Ukrajnai Csapon élek szüleimmel és nyolc testvéremmel. 13 évesen kezdtem el gitározni a nagybátyám biztatására. A tőle kapott hangszerrel írattak be 2015 nyarán a helyi zeneiskolába. 2017-ben sikeresen felvételt nyertem a Snétberger Zenei Tehetség Központ ösztöndíjprogramjába, amelybe harmadszorra is visszahívtak. Itt a példaképemtől, Snétberger Ferenc gitárművésztől is tanulhatok. Terveim között szerepel, hogy Magyarországon szerezzek zenei képzettséget.

Farkas-Szajkó-Snétberger trió
Farkas Zsolt (p), Szajkó Adrián (b), Toni Snétberger (dr)

A trió évekkel ezelőtt alakult meg a Snétberger Zenei Tehetség Központban, azóta számos hazai és külföldi fellépésen vettek részt (Mexiko, Norvégia, Dánia, Anglia, Franciaország, Ausztria, Olaszország, Belgium, Izrael és Vietnam). 2016-ban első helyezést értek el a Vysledky Jazz Fesztiválon, ugyanebben az évben Farkas Zsolt kapta meg az Év felfedezettje díjat is. Fellépéseiken gyakran játszanak együtt Snétberger Ferenccel.

Farkas Zsolt, szlovákiai magyar származású jazz zongorista, az első diákok között került a Snétberger Központba. Jelenleg zenei segítőként dolgozik a Központ stábjában, hogy az itt megszerzett tudást és értékeket maga is továbbadhassa a fiatalabb diákoknak. Zenekari órákat, zeneelméleti órákat és főtárgy órákat tart. Ezzel párhuzamosan a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős hallgatója. Számos jazzformáció tagja, rendszeresen fellép Magyarországon és külföldön is.

Szajkó Adrián, szlovákiai magyar származású bőgős, diplomás zeneiskolai tanár. Ő is a Központ volt diákja, jelenleg zenei segítője. Elsősorban zenekari órákat tart. Számos fellépésen vett már részt, aktív zenész.

Toni Snétberger, a Központ alapítójának fia, dobos, több formáció tagja és a Központ tanára. Nemzetközileg is elismert zenekarával, a SoLaTi-val rendszeresen muzsikálnak. A 2016 óta működő formáció saját szerzeményei Rnb és Soul stílusban a jazz harmóniakészletére épülnek.

 

A fesztivál fő támogatója a

2020. április 03.

Részletek

Dátum: 2020.04.03.
Időpont: 19:00 - 20:30
Jegyár: Elmarad!
Esemény kategória: ,
Esemény címkék:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website