Agora Fórum – Kerekasztal

Az Agora Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be „Az egészséges életmódot, a rekreációt, és a környezettudatos magatartást fejlesztő programok és folyamatok megvalósítása a tatabányai lakosság érdekében” című helyi pályázati felhívásra, amelyet nagy örömünkre támogatásra érdemesnek ítéltek.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02142 azonosító számú, Agora Fórum – Kerekasztal című pályázatot A Vértes Agorájában (Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) valósítjuk meg.

A támogatásnak köszönhetően háromalkalmas felkészülő, helyzetelemző, stratégiatervező és szintetizáló workshop sorozatot bonyolítunk le, aminek fő célja a kultúrafogyasztási szokások és azok változásainak feltérképezése Tatabányán, figyelembe véve a Covid-19 járvány okozta hatásokat. A projekt során kérdőíves kutatás előkészítése és lebonyolítása történik a tatabányai lakosság körében. A beérkezett adatok elemzése, s megállapítások alapján a résztvevők képesek lesznek városi szintű, összehangolt közművelődési-közösségi, kultúra közvetítő irányok megfogalmazására. Kiemelt cél a már működő Agora Fórumot több helyi szervezet csatlakozásával Agora Fórum – Kerekasztalként működtetni.

A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2021.05.25. és fizikai befejezésének tervezett napja 2021.12.23-a. A projekt elszámolható összköltsége 2.700.000 Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100%-a. A támogatást az Európai Szociális Alap biztosítja.

Az Agora Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be „A Tatabányai Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia keretében támogatást nyert programokhoz, folyamatokhoz kapcsolódó illetve a stratégia megvalósulását elősegítő különálló beruházások” című helyi pályázati felhívásra, amelyet nagy örömünkre támogatásra érdemesnek ítéltek.

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2021-00819 azonosító számú, Eszközbeszerzés az Agora Fórum – Kerekasztalhoz kapcsolódóan című pályázatot A Vértes Agorájában (Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) valósítjuk meg.

A támogatásnak köszönhetően 7 db tablet (üvegfóliával, védőtokkal) kerül beszerzésre az Agora Fórum – Kerekasztal Workshopjainak lebonyolításához, ahol a csoportmunkák alkalmával ötletfelhő rendszer működtetésével használják majd a résztvevők. Az adott eszközökön az ötletek és az adatok rögzítésre kerülnek, majd az összesítést követően az eredményeket egy központi kijelzőn jelenítik meg. A tabletek típusa úgy került kiválasztásra, hogy azok könnyen integrálhatók legyenek a Vértes Agorája informatikai rendszerébe, és ezáltal a tervezett rendszer optimális feltételekkel megvalósítható legyen.

A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2020.10.01. és fizikai befejezésének tervezett napja 2020.12.31-e. A projekt elszámolható összköltsége 810.000 Ft, azaz nyolcszáztízezer forint. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100%-a. A támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2021.09.30.)
Az első mérföldkő során megtörtént a teljes projekt sikeres lebonyolítását támogató egyes tevékenységek megvalósítása, mint például a szakmai munkához kapcsolódó anyagok beszerzése, az Agora Fórum – Kerekasztalra szánt jegyzettömbök, a szakmai munkát segítő módszertani tanácsadói, továbbá a catering szolgáltatás megrendelése.

Az első workshop megtartása előtt kiküldtük a tájékoztató leveleket és meghívókat. 2021.09.08-án megtartottuk a programindító és tervező workshopot, ahol a projekt tervét és céljait összefoglaltuk. A megjelent, Tatabányán működő szervezetek képviselőinek közös küldetésnyilatkozata aláírásával formálisan is megalakult az Agora Fórum – Kerekasztal. A workshop második felében a szervezetek képviselői csoportmunkában megfogalmazták a lakossági kérdőív főbb irányait és területeit. A kérdőív véglegesítése az első workshopot követően valósult meg.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.01.31.)
A második mérföldkő során megvalósult a szakmai workshop sorozat. Az első workshopot követően az Agora Nonprofit Kft. divíziójaként működő A Vértes Agorája, valamint a József Attila Megyei és Városi Könyvtár szakmai munkatársainak részvételével szövegező team-et hoztunk létre. Az első workshopon megfogalmazott irányelvek alapján a József Attila Megyei és Városi Könyvtár közreműködésével készült el a kérdőív, amelyet végső véleményezésre valamennyi Kerekasztal tag megkapott. Az ő visszajelzéseik alapján elkészült a végleges kérdőív, amit a tatabányai lakosság 5 héten keresztül tudott kitölteni online és papír formátumban. A kitöltési időszak végeztével előkészítettünk egy összefoglaló anyagot, amiben a kérdőív nyers eredményei mellett, a projekt módszertani tanácsadójának elemzése is megtalálható volt. A második workshop alkalom során a megjelentek az összefoglaló anyag segítségével kiértékelték a lakossági kérdőív válaszait és az abból kapott statisztikai adathalmazokat.

A harmadik workshopon a részt vevők a rövid összegzést követően lehetőséget kaptak arra, hogy 5-10 percben, hogy bemutassák, hogy az elmúlt másfél évben, hogyan változott/változott-e a működésük, illetve, hogy a kérdőívből kinyert statisztikák mentén mi az, amin változtatnának a jövőben. Az Agora Fórum – Kerekasztal projekt sajtótájékoztatóval zárult, ahol a sajtó helyi képviselői tehettek fel kérdéseket a Kerekasztal tagjaitól.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.02.28.)
A projekt a pályázatban foglaltaknak megfelelően megvalósult és lezárult.

ESZKÖZBESZERZÉS

Az Agora Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be „A Tatabányai Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia keretében támogatást nyert programokhoz, folyamatokhoz kapcsolódó illetve a stratégia megvalósulását elősegítő különálló beruházások” című helyi pályázati felhívásra, amelyet nagy örömünkre támogatásra érdemesnek ítéltek.

A TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2021-00819 azonosító számú, Eszközbeszerzés az Agora Fórum – Kerekasztalhoz kapcsolódóan című pályázatot A Vértes Agorájában (Tatabánya, Szent Borbála tér 1.) valósítjuk meg.

A támogatásnak köszönhetően 7 db tablet (üvegfóliával, védőtokkal) kerül beszerzésre az Agora Fórum – Kerekasztal Workshopjainak lebonyolításához, ahol a csoportmunkák alkalmával ötletfelhő rendszer működtetésével használják majd a résztvevők. Az adott eszközökön az ötletek és az adatok rögzítésre kerülnek, majd az összesítést követően az eredményeket egy központi kijelzőn jelenítik meg. A tabletek típusa úgy került kiválasztásra, hogy azok könnyen integrálhatók legyenek a Vértes Agorája informatikai rendszerébe, és ezáltal a tervezett rendszer optimális feltételekkel megvalósítható legyen.

A projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja 2020.10.01. és fizikai befejezésének tervezett napja 2020.12.31-e. A projekt elszámolható összköltsége 810.000 Ft, azaz nyolcszáztízezer forint. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100%-a. A támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.01.31.)
A betervezett eszközök (tabletek és kiegészítőik) nagyban hozzájárultak a szakmai program megvalósulásához és a kívánt eredmény eléréséhez. A létrehozni kívánt interaktív ötletfelhő rendszer sikerrel vizsgázott, gyorsította és sokkal átláthatóbbá tette a workshopokon résztvevő csoportok interakcióját és egyéni munkáját is. A beszerzett eszközök a szakmai program zárása után is teljes kihasználtsággal és meghibásodás nélkül dolgoznak.

Tájékoztató projekt előrehaladásáról (2022.02.27.)
A projekt a pályázatban foglaltaknak megfelelően megvalósult és lezárult.