Bányászkaland! – Városi gyermeknap

Bányászkaland! – Városi gyermeknap

A Vértes Agorája minden évben más és más tematika szerint szervezi meg a városi gyermeknapot. 2017-ben a szénbánya és a bányászat köré épültek a játékok, aktivitások, hiszen az idei program a “Jó szerencsét!” Emlékév kiemelt rendezvénye volt.

 

Erre az alkalomra épült egy 21 méter hosszú, fából ácsolt bányavágat, amelyben a kicsik valódi szenet lapátolhattak a kis csillékbe, majd egy 12 méteres vágaton áttolva azt juthattak ki belőle. Ez a feladat a pontgyűjtő játék része volt, s a népszerűségét jól jellemzi, hogy a gyerekek közül nagyon sokan többször is sorba álltak, hogy újra és újra teljesíthessék a feladatot.

 

 

 

 

Szintén a pontgyűjtő játék részeként ismerkedhettek meg egy régi bányamentő autóval és annak teljes felszerelésével, illetve ún. ambu babán gyakorolhatták az újraélesztést.

 

 

 

 

A sport a bányászok életében kiemelkedő szerepet játszott, s a Tatabányai (Bányász) Sport Club létrejötte is a szénbányának köszönhető, így nem maradhatott ki az idei aktivitások közül.

 

 

Az óriás aknakereső társasjáték is nagy népszerűségnek örvendett.

 

 

Amikor a feladatok teljesítésében elfáradt gyerekek (és szülők) egy kis pihenésre vágytak, mesesarok várta őket, ahol bányász meséket hallgathattak.

 

 

Az idei gyermeknapon egy egyedülálló újdonság is várta a családokat: háromdimenziós vetítés, amely egy színes, izgalmas utazás volt a Föld kialakulásától egészen a mai Tatabányáig.

 

 

A programot gyermekcsoportok fellépése, 3D nyomtatás, lufiország, játszóház, felfújható csónakázótó és a szénrajzpályázat eredményhirdetése is színesítette.

 

 

Mindkét napot vidám gyermekkoncert zárta, szombaton a Zabszalma együttes, vasárnap pedig a Bogármuzsika zenekar fellépését élvezhették a résztvevők.

 

S ezen az eseményen egy – szintén az emlékévhez kötődő – egészen különleges ajándékot is kaphatott minden gyermek: a „Jó szerencsét!” városi matricagyűjtő albumot.