ExperiDance produkciók

ExperiDance produkciók

Az ExperiDance legfőbb ismérve a – minden tekintetben – professzionális produkció, s hogy mind nagyobbat és nagyobbat álmodnak: táncban, zenében, látványban. Közönségük pontosan tudja, hogy minden alkalommal valami újdonsággal, s – nagyon fontos! – valami egyedivel kápráztatja el őket a társulat.

Tatabányán is igen nagy népszerűségnek örvendenek, így nem először – s nem is utoljára – hoznak a Földi Imre Sportcsarnokba látványos és monumentális előadást.

November 18-án, szombaton a Nostradamus – világok vándora címet viselő, önfeledten bolondozós alkotást láthatják tőlük, amelyben a társulat repertoárjának leglátványosabb koreográfiái világkörüli időutazássá formálódnak.

2018. január 12-én pedig egy igazi szuperprodukció, a Cinderella (Hamupipőke) c. családi mesemusical várja a tatabányai közönséget.

Szombaton (november 18-án), a helyszínen mindkét előadásra kaphatók lesznek belépőjegyek (a Nostradamusra korlátozott számban).
Azok számára, akik a januári előadásra itt váltják meg belépőjegyüket, meglepetés készül. Annyit elárulhatunk: érdemes lesz vásárolni…