Interkulturális program Szomoron, a nyári táborban

Interkulturális program Szomoron, a nyári táborban

A Vértes Agorája térségi munkájában tavaly új színfoltként jelent meg a térségi települések nyári táboraiba szervezett interkulturális program. A pozitív fogadtatás folytatásra ösztönzött minket.

Idén az első helyszín Szomor volt, ahova az Agora két új EVS  önkéntesével, Bruna Brati-val (Albánia) és Tatev Martirosyan-nal (Örményország) látogattak ki munkatársaink. Szénási Pál, az EVS program koordinátora és Monos Krisztina térségi munkatárs elsősorban a kommunikációt segítették, hiszen a szomori gyerekek idegen nyelvként főleg a német nyelvet használják, míg önkénteseink az angolt. A kis segítséggel, s a maximális nyitottsággal egymás megértése könnyűnek bizonyult. A táborozó gyerekek őszintén barátságosak, nyitottak és befogadóak voltak az idegen kultúrák iránt.

Az időjárás – szerencsére – kedvezett a szabadtéri programhoz. A – német nyelvű – tábor reggeli, játékos óráját követően Bruna és Tatev az udvaron várták a gyerekeket. Az energikus bemutatkozás után a hagyományos albán tánclépésekkel és az örmény betűrendszerrel ismerkedhettek meg a táborlakók. Utóbbit különösen érdekesnek találták, s örömmel mutatták egymásnak az örményül írott keresztnevüket. Önkénteseink – akik lelkesen ismerkednek a magyar nyelvvel – őszre meghívást kaptak a Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskolába, hogy a gyerekektől tanulhassák meg a magyar ABC-t.

20180710-szomor_06