szeptember 21, 2018

A kultúra maga az emberi élet minősége

Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója – és Tatabánya díszpolgára – augusztusban állami elismerésben részesült: magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott. Ebből az alkalomból készült vele interjú a közösségi televízióban. Bár ez az elismerés az egyénnek szól, Salamon Hugó mindig csapatban gondolkodik, s az interjú során is azokról a közösségekről beszélt, […]

Tanulmányúton az Agóra-műhely

Nemzetközi tanulmányúton vettek részt a hazai Agorák képviselői a NMI Művelődési Intézet szervezésében. Az Agóra-műhely és a szervezők egyaránt kiemelten fontosnak tartják, hogy a hazai közművelődés elinduljon a nemzetköziesítés útján, ebben az első lépés a Kárpát-medencei magyar kulturális intézményekkel és szervezetekkel való kapcsolat kialakítása, megerősítése volt. Az első nemzetközi tanulmányút Nyugat-Szlovákiába vitte a közművelődési szakembereket. […]