Határtalan kultúra | A kis herceg Szomoron

Határtalan kultúra | A kis herceg Szomoron

Napsütés, sok gyerek és nagy várakozás előzte meg Szomoron, a Nemzeti Kulturális Alap “Határtalan kultúra – megtartó közösségek, avagy Az ezerarcú közművelődés 25 helyszínen” című pályázat megvalósulását.

A Vértes Agorája által szervezett turné az Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére épült, amelyben rajzkiállítás, repülők színezése, hajtogatása, üzenetek írása szerepelt, amelyet héliumos léggömbbel indítottuk a „B-612-es” kisbolygó felé a gyerekek nagy örömére.

Ezután a szomori Sportcsarnok színházteremmé lényegült át és a nagy létszámú közönség előtt kezdetét vette A kis herceg élőzenés mesebalett előadása.

A RáHangoló Zenekar S. Halász Károly zeneszerző vezénylésével, Ocskai Gabriella mesemondásával és a Silhouette Balett Csoport – Csáky Mária koreográfiájával – elvarázsolta a gyerekeket.

A rajzpályázat eredményei:
I. helyezett Bederna Zoé  (Gyermely, 6. osztály)
II. Lékai Krisztián (Szomor, 7. osztály)
III. Virághalmi Kitti (Szomor, 3.o.)

Különdíjak:
György Adél (Gyermely, 4. osztály)
Hómann Boróka (Szomor, 4. osztály)

Az iskolák által felajánlott különdíjakat vehettek át: Fazekas Boglárka, Bula Jázmin, Gárdi Bonifác, Egri Benjámin, Saródi Letícia, Turán Vanda, Erőss Balázs, Prekup Barbara, Mecs-Földházi Villő, Varga Zille Réka, Kiss Zsófia, Áprily Zille, Hajdú Hanna, Kuborczik Benjamin, Kiripovszki Anna, Herich Tamara, Vakán Julianna, Isaacs Sára, Szalczinger András, Vázsonyi Dorina.

20181008-hk_59