A siker egyenlő a célokkal | Dr. Bakanek György előadása

A siker egyenlő a célokkal | Dr. Bakanek György előadása

A Tatabányai Sport Club meghívására érkezett dr. Bakanek György doppingszakértő, teljesítmény menedzser, a magyar birkózóválogatott keretorvosa A Vértes Agorájába.


Dr. Bakanek Györgyöt és a megjelent sportolókat, érdeklődőket
Sámuel Botond, a TSC elnöke köszöntötte.

A szakember a tapasztalat és tudomány kínálta – ugyanakkor könnyen érthető és teljesíthető – életvezetési tanácsokat adott a megjelent sportolók és érdeklődők számára.

A fókuszban a maximális teljesítmény és az oda vezető út állt. Dr. Bakanek György mindenekelőtt a CÉLT említette: ha megfogalmaztuk, kitűztük magunk elé, s mindent ennek alárendelve, tervezetten, tudatosan élünk, a siker garantált.  Igen, garantált!

A moderátor: Illyés Roland

Véleménye szerint az adottságok, a körülmények – és főleg a szerencse – csak kis mértékben befolyásolja az elért eredményeket. Mint teljesítmény menedzser, az oktatásban éppen ezért bevezetné a „célképzést” tantárgyként.

Bár a beszélgetésben főként a sportban elérhető eredmények álltak a középpontban, könnyen levetíthető volt a mindennapokra is. Különösen akkor, amikor a „rossz rutinokat” említve az ember (lánya) magára ismert. S valóban nem kell eget rengető dolgokra, feladatokra gondolni. Elhangzott egy bűvös szó például: az alvásdeficit. A sorok – egyébként bagoly típusú – írója legalább nettó öt évnél tart ebben. Dr. Bakanek György azt ajánlotta, hogy “csak úgy játékból” próbáljuk ki két héten keresztül, hogy tízórakor lefekszünk. Amit ígért: az első éjszakákon szidni fogjuk őt, de két hét elteltével megváltozik az életünk. Ennek esélyt kell adni! Ugye?

20190123_01