Postaládánkból

Postaládánkból

Az elismerés mindig jóleső érzés. Különösen így van azokban az esetekben, amikor olyasvalakitől érkezik, aki kívülről – sőt távolról – látja a munkánkat. Ilyenkor visszaigazolást kapunk arról, hogy a mozgatórugóink, a hitvallásunk és a törekvésünk arra, hogy mindent a maximumon teljesítsünk, azon a pályán maradtak, amelyet kijelöltünk a magunk számára.

Köszönjük!

A levél a József Attila XIII. Nemzeti  vers-, énekelt vers és prózamondó verseny kapcsán érkezett.

NYÍLT LEVÉL

Tisztelt Városvezetés, tisztelt Szervezők!

Egy nagyszerű élmény inspirált ennek a levélnek a megírására, melyért szeretnék köszönetet mondani Önöknek.

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Sinágel József vagyok, 57 éves balassagyarmati lakos.
Immár 37 éve dolgozom a vendéglátásban, húsz éve vezetem saját éttermemet, a Svejk vendéglőt.
Nagyon szeretem a verseket, és az éttermembe is becsempésztem az irodalmat, ahol rendszeresen szervezek vacsorával egybekötött irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat.
18 éves koromban neveztem be először a József Attila szavalóversenyre, akkor 32 indulóból második lettem a megyei döntőben, többek között a „TŰZ VAN!” című verssel.
Idén, negyven év elteltével, újra mondhattam ezt a verset, most Önöknél Tatabányán,  a Turul madár szárnyai alatt, ahol életemben először jártam, de biztos vagyok benne, hogy nem utoljára.

Szeretnék köszönetet mondani önöknek a remek szervezésért és vendéglátásért. Tóth Zsóka és szakavatott, kedves csapata közel három napon keresztül gondoskodtak rólunk. Én nagyon meg voltam elégedve a szálláshelyünkkel, az Árpád hotellel, az étteremben kedvesek, előzékenyek voltak velünk. Számomra fantasztikus érzés volt, hogy néhány napig körülöttünk forgott a világ.

A város vezetői, Schmidt Csaba polgármester úr, az alpolgármester asszony, John Katalin és a térség parlamenti képviselője, Bencsik János is megtisztelte a versenyt és annak résztvevőit és érezhettük őszinte érdeklődésüket a rendezvény irányába.

Úgy gondolom, A Vértes Agorája ideális helyszíne volt a versengésnek, a zsűri magas színvonalú munkájáért pedig külön is szeretném kifejezni a hálámat.

Személy szerint én nagyon elfoglalt ember vagyok, így még a verseny előtt hoztam egy döntést magamban: bármi is lesz az eredmény, abbahagyom a versenyzést. Végül ötödik helyezést értem el, ami számomra nagy siker, meg is hatódtam, amikor ezt meghallottam az eredményhirdetésen, bár bevallom, sok éjszakám ment rá a tanulásra. A három nap alatt nagyszerű versmondókat és tanárokat ismerhettem meg, 96 csodát hallhattam, mindezek az élmények arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam a versmondást.

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani minden versmondó nevében Zsókának és csapatának, valamint Tatabánya városának. Fantasztikus volt ott lenni Önökkel, úgy érzem, a vers jó kezekben volt 3 napig.

Baráti üdvözlettel:

Sinágel József