“… tőlem függnek a dolgok.” (Vörös István)

“… tőlem függnek a dolgok.” (Vörös István)

Az olvasást nem lehet nem szeretni. Aki egyszer is talált egy könyvet, ami kinyitotta a világot és a szívét, s aminek a befejeztével átélte az ürességet, a szereplők hiányát, az mindig keresni fogja ezt az élményt. A feladat tehát egyszerű: addig próbálkozni a fiataloknál, míg rá nem találnak az elsőre.

Tudomásul kell venni, hogy az út hozzájuk más. Gyors és impulzív mindennapok, információáradat jellemzi világukat, a passzív élményeket nem, vagy csak nehezen tudják befogadni. De a nyitottságuk, az intelligenciájuk, a kreativitásuk, a tudásszomjuk nem marad el az idősebb korosztályokétól, sőt!

A Vértes Agorája új programsorozata – amely a „tőlem függnek a dolgok.” címet kapta – arra hivatott, hogy Tatabánya általános és középiskolás fiataljaihoz közelebb hozza a magyar irodalmat, s ezen keresztül megszerettesse az olvasást. 2019 szeptemberétől egészen 2020 végéig összesen 18 alkalommal találkozhatnak kortárs szerzőkkel (írók, költők, illusztrátorok) a diákok. A találkozást felkészülés előzi meg: a szerzők egy-egy könyvének elolvasása. S lehet-e izgalmasabb, mint az olvasmányélményt magával az íróval együtt feldolgozni, megbeszélni?!

2019.09.27. – Széchenyi István Művelődési Ház
Takács Mari illusztrátor
Fogadják: a Felsőgallai Német Nemzetiségi Általános Iskola 2. osztályosai

2019.10.11.  – Puskin Művelődési Ház
Sohonyai Edit író
Fogadják: a Sárberki Általános Iskola 8. osztályosai

2019.11.08. – Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon
N. Tóth Anikó író
Fogadják: a Kőrösi Csoma Sándor – , a Bolyai- és a Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói

2019.12.13. – KPVDSZ Művelődési Ház
Simon Márton költő
Fogadják: a Tatabányai Árpád Gimnázium és a Bárdos László Gimnázium irodalomfakultációs diákjai

20190927-t_10

20191011-se_14

20191108_27

"… tőlem függnek a dolgok." Kertvárosban

A Vértes Agorája iskolásoknak szánt „… tőlem függnek a dolgok” című irodalmi programsorozatába – amely a kortárs irodalmat, s rajta keresztül az olvasást hivatott népszerűsíteni – a kertvárosi általános iskolák is bekapcsolódtak. Hozzájuk ezúttal N. Tóth Anikó felvidéki magyar író látogatott el a Bányász Művelődési Otthonba.A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 3. osztályosai „Az eszemet tudom”, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola 4. osztályos diákjai az „Alacindruska”, a Bolyai János Általános Iskola 6. osztályos tanulói pedig a „Tükörkönyv” című könyv elolvasásával készültek a szerzővel való találkozásra.Kántorné Udvardi Magdolna, Hites Krisztina és Stefanik Rezsőné pedagógusok kiválóan készítették föl a gyerekeket a komplex irodalmi foglalkozásra.

Közzétette: A Vértes Agorája – 2019. november 11., hétfő