Mozgósítás és legek az Autómentes napon

Mozgósítás és legek az Autómentes napon

Az idei Autómentes nap Tatabányán – a megszokott és megkedvelt programok mellett – a mozgósításról, szólt, kínálata pedig széles skálán mozgott. Ezek mindegyike közös célt szolgált: a szemléletváltásra irányítani a figyelmet, s elindítani a közös gondolkodást. Mi agorások tudjuk, hogy az azonos irányba ható akarat rendkívüli dolgokra képes, és szívesen vagyunk kezdeményezői minden olyan folyamatnak, amely szűkebb vagy tágabb környezetünkre nézve pozitív eredménnyel kecsegtető változást hozhat. Különösen igaz ez, ha a környezetvédelemről van szó. Éppen ezért, idén először a látványos és vidám programelemek közé beékeltünk egy – a települési tömeg- és kerékpáros közlekedés fejlesztési irányairól szóló – szakmai fórumot. A megvalósult program végül felülmúlta a várakozásainkat: létrejött egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen a szakmai tapasztalatcsere, az ötletadó és fontos információkat hordozó prezentációk, valamint a kötetlen diskurzus együttese érezhetően folyamatindító eseménnyé lett. S nem utolsó sorban értékes szakmai kapcsolatok kezdetét jelentette.

A program színes részében aszfaltbajnokság, veteránkerékpár kiállítás, kerékpár szépségverseny, s persze az elmaradhatatlan felvonulás szerepelt. Idén először díjaztuk a legeket: a legelegánsabb női és férfi kerékpárost, akik – öröm a szemnek és a szívnek – a jövő nemzedékéből kerültek ki! S életre hívtuk a “Bringával a munkába” – a legzöldebben közlekedő munkahelyek vándordíját, amit elsőként az Alpla Műanyag Kft. érdemelt ki.