A kölcsönkért gyufa | A kölcsönadott színház, Tarjánban és Héregen

A kölcsönkért gyufa | A kölcsönadott színház, Tarjánban és Héregen

Az Agora a térségi feladatellátás és együttműködés jegyében újabb – ezúttal színházi – programot valósított meg Tarjánban (és korábban Héregen), az Orfeusz Társulattal közösen, s köszönhetően a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának. A Mobil Színház elnevezésű program keretében A kölcsönkért gyufa című – Arany Maszk díjas – előadást láthatták a települések lakói.

A tatabányai Jászai Mari Színházban működő Orfeusz Társulat elhivatottságot érez az iránt, hogy a megye kisebb településein élőkhöz is eljuttassa a színház élményét. A pályázatból megvalósuló – s így ingyenesen látogatható – Mobil színház jóvoltából azoknak is lehetősége nyílik az előadás megtekintésére, akik számára – egészségügyi vagy financiális okból – nehézséget jelent a színházlátogatás.

A társulat 25. alkalommal (de Tarjában először) játszotta közönség előtt a – Maiju Lassila regénye nyomán László Tibor által írt – komédiát, ami a XIX. századi Finnországban, a fejlődés sodrából kimaradt tanyavilágban és kisvárosban játszódó, – a székely viccekre erőst emlékeztető – népi humorral szórakoztató történet.

A képek az októberi tarjáni előadáson készültek.