Versmondás online

Versmondás online

Április 9-én lesz a József Attila XIV. Vers-, énekelt vers és prózamondó verseny döntője. A patinás megmérettetés idén a virtuális térbe szorult, ám ez a körülmény a résztvevőkre és ránk szervezőkre is ösztönzőleg hatott. A kisfilmben két versenyző – Balázs Attila és Kaszás József –, valamint Tóth Zsóka főszervező és Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója osztja meg gondolatait a programmal – mint a kultúraközvetítés fontos eszközével – kapcsolatban.

„Nem ismerek bölcsebb és igazibb dolgot, mint a valódi tehetséget, az ígéretes fiatalság megbecsülését, pártolását, okos és szerető fölemelését. Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila. Szeressétek és fogjátok pártját neki! Ennek a szegény országnak egyetlen megmaradt és el nem rabolható kincse a kultúrája és ennek a kultúrának reménységei közül való ez a József Attila.” (Juhász Gyula)

 

A felvételt Czitrovszky Tamás készítette.