A gyermeknapon igazán megtelt élettel az Agora

A gyermeknapon igazán megtelt élettel az Agora

Az Agora és a városrészi művelődési házak a gyermeknapi hétvégén gazdag kínálattal várták az ünnepelteket. Koncert, zenés mesejáték, bábelőadás, népmeseszínház és mozi is szerepelt a programok között.

A Vértes Agorája közönsége szombaton Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertjén együtt élt a zenekarral, táncoltak, énekeltek, láthatóan jól érezték magukat. Nekik köszönhetően a ház újra igazán megtelt élettel.

Vasárnap egy tanulságos történet, az Aranyhal meséje szórakoztatta a kicsiket és a felnőtteket is. A Trambulin Színház zenés mesejátéka sokszínű, kacagtató, a nézőket megmozgató – s nem utolsó sorban némileg elgondolkodtató – előadás volt.

A szórakozás mellett meglepetés is várt egy-egy kis vendégünkre: meghívtuk őket egy születésnapi zsúrra. Az Agora népszerű szolgáltatása mostantól – egy igazán ideális helyszínre –, a NépmesePontba kerül át, s négy különböző tematika köré épül: tündérmóka, lovagkaland, virgonc- és csupajó parti.

Alsógallán, a József Attila Művelődési Házban egy-egy bábjáték várta a városrészben élőket: a Fabula Színház és a Kedvcsinálok Társulata hozott egy-egy mesét.

Kertvárosban, a Bányászban szombaton Alice társaságában tehettek utazást a gyerekek Csodaországba, s vasárnap is varázsos mese várt rájuk: egy Asterix mozi formájában. 

Bánhidán, a Puskinban a Magyar Népmeseszínház és a Kuttyomfitty Társulat egy-egy előadása jelentette a gyermeknapi szórakozást. S az itteni közönségből is kisorsoltunk egy-egy kis nézőt, aki a következő születésnapját – a vendégünkként – a NépmesePontban tarthatja.