Szakmai műhelynap a térségi feladatellátásról

Szakmai műhelynap a térségi feladatellátásról

Az ország hat agorájának szakemberei találkoztak egymással szeptember végén Kecskeméten, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban. A szakmai műhelynap célja a térségi feladatellátással kapcsolatos tapasztalatátadás volt. A programon – amelyen a közművelődési szakemberek egy része virtuálisan vett részt – A Vértes Agorája térségi munkájáról, működési gyakorlatairól Seffer Edina, a területért felelős csoport vezetője tartott előadást. A találkozó második felében kerekasztalbeszélgetésre került sor, amelyen a szervezeti feltételekről, erőforrásokról, valamint programokról és szolgáltatásokról esett szó.

Seffer Edina, a rendezvényszervező és térségi csoport vezetője

A Vértes Agorája egyik kiemelt feladata a térségi szakmai tanácsadói és szolgáltatói funkció betöltése.

A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás tagjaival (Gyermely, Héreg, Környe, Szárliget, Szomor, Tarján, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős) való együttműködés célja, hogy mérsékelje az infrastrukturális fejlettségbéli különbségeket, és biztosítsa a települések közművelődési és kulturális együttműködését. Ehhez A Vértes Agorája szakmai, módszertani és menedzsment szolgáltatásokat nyújt.

A tatabányai járásban tevékenykedő kulturális-közművelődési szakemberek számára rendszeresen szervez szakmai találkozókat: az igényfelméréstől az aktuális feladatokat áttekintő és feldolgozó workshopokig.

Az elmúlt nyolc évben A Vértes Agorája térségi munkájával jelentős mértékben hozzájárult a települések kulturális programkínálatának színesítéséhez, azok magas színvonalú megvalósításához, s nem utolsó sorban elmélyítette a helyi kulturális és oktatási intézményekkel való partnerségi kapcsolatokat.