Pokoli stand up | Vujity Tvrtko ismét Tatabányán járt

Pokoli stand up | Vujity Tvrtko ismét Tatabányán járt

Vujity Tvrtko bevállalós, vagány médiaszemélyiség, s ahogyan ő fogalmazott: a világ legerősebb embere, aki arra törekszik, hogy egyben a világ legjobb embere is legyen. Ráadásként vérbeli mesélő, aki nem fukarkodik az erőteljes jelzőkkel és a teátrális elemekkel.

A történetei pedig valóban különlegesek, s nem csak azért, mert többnyire elsőkézből való, megélt eseményekről szólnak. Hiszen ki ne esne – akár újra és újra – ámulatba az utolsó magyar hadifogoly megtalálásnak körülményeitől, kinek ne szorítaná a torkát az évtizedekre elszakított testvérek egymásra találásának pillanata, vagy a sérült tornászlány olimpiai csapataranyat érő – valóban – emberfeletti helytállása, ki ne rendülne meg egy 13 éves lány halálán, ki az, aki nem csodálja a bátorságot, amivel Tvrtko bejutott Pripjaty városába, vagy – kockáztatva a szabadságát és az életét – titokban forgatott az eszelős diktatúra alatt sínylődő Észak-Korában és Türkmenisztában. S végezetül ki az, aki nem érzi át, milyen kiváltságos állapot lehet hawaii vadőrként a teknősökre vigyázni a Csendes-óceán partján…

Arról nem is szólva, hogy világjáró kalandorként számtalan vicces történet is akad, s kiderül az is, hogy a Föld minden szegletében – élelmes – magyarokba lehet botlani. A tojásdad rénszarvas kakit ékszerként, ajándéktárgyként árusító Teri néni villanásnyi története pl. bizonnyal a könnyezve nevetős emlékek közé sorakozik fel.

A jól felépített kétórás történetmesélés eszmei mondanivalója, hogy a hallgatóság érezze magát szerencsésnek és kiváltságosnak azért, hogy egészséges, hogy van kit szeretnie és átölelnie, töltse el elégedettség még a napi bosszúságokat illetően is, hiszen az is csak azt jelenti, hogy él… Azonban ez a motivációs előadások leggyakoribb logikai bukfence, hiszen minden fejlődés eredője az egészséges elégedetlenség: a törekvés a jobbra, a többre, a másra. S úgy általában: a léc mindig felettünk van.

Ezenkívül is vetült némi árnyék a sok fénylő történetre, s az Aloha életérzésre: pl. az említett két diktatúrából hozott „élmények” mostanra stand up jellegű sztorikká silányultak, pedig, amit a Kim-dinasztia és Szaparmurat Nijazov Türkménbasi képvisel, egy icipicit sem vicces. S még mindig letaglózó a szembesülés is azzal, hogy Tvrtko az őt jellemző – s egykor csodálni való – merészséget, kreativitást és lehetetlent nem ismerő szervezőkészséget az olimpiai szellem megcsúfolására használja (Kembe Sorel – valóságos tudás és elhivatottság nélkül – Kongó színeiben vívóként vett részt az athéni nyári- és síversenyzőként a torinói téli olimpián).

De Tvrtkot a közönség szeretete és tisztelete övezi, amit bizonyít a dupla telt ház és az előadás végén felhangzó vastaps.