Szakmai nap az Agorában | NMI Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága

Szakmai nap az Agorában | NMI Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága

A Vértes Agorája adott otthon a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága szakmai napjának. A fő téma az EMMI által biztosított – s most záruló – Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program volt, amely közel két éven keresztül a foglalkoztatás finanszírozásával, valamint szakmai képzéssel segítette az önkormányzatok közművelődési feladatellátásra vonatkozó kötelezettségét.

A programban közvetlenül érintett igazgatósági munkatársakon túl jelen voltak Csatka, Annavölgy, Csolnok, Neszmély, Vérteskethely és Bakonysárkány képviselői is, akik kerekasztal beszélgetésen osztották meg tapasztalatikat.

A résztvevőket Hornyák-Pálmai Éva (a borítóképen) az NMI megyei igazgatója és Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója köszöntötte, aki beszélt a Nemzeti Művelődési Intézet  – s annak megyei szervezete – és A Vértes Agorája 2012 óta tartó intenzív együttműködéséről, amit számos közösen megvalósított projekt fémjelez. Ezen kívül röviden ismertette az éppen a végéhez közeledő, a tatabányai kultúrafogyasztási szokásokat és igényeket felmérő nagyszabású – közel negyven, a városban működő kulturális, közművelődési és közösségi szervezet részvételével megvalósuló – programot.

A szakmai nap zárásaként egy Komárom-Esztergom megyei formáció, a Kifordítva nevű együttes minikoncertjét hallhatták a résztvevők.