Mintha egy nagy, nehéz kockát gurítva bírnánk haladásra… Értékes, nehéz magyar filmet láthatott a közönség az Agorában

Mintha egy nagy, nehéz kockát gurítva bírnánk haladásra… Értékes, nehéz magyar filmet láthatott a közönség az Agorában

Sokrétű, értékes magyar alkotást láthatott a közönség az Agora aktuális mozis sorozata, a Téli filmnapok keretei között. A Legjobb tudomásom szerint című dráma nehéz film, súlyos témákkal. Ezek gyújtópontja egy nemi erőszak, aminek megtörténte csak a film végén válik bizonyossá. Egészen addig „gyötri” a nézőt, s szembesíti azzal, milyen gyakran ítélkezik, s él prekoncepciókkal, amelyekben a szimpátia-antipátia is tévútra viheti. Hiszen az áldozat is lehet ellenszenves, ahogy az erőszaktevő is tud megnyerő lenni…

A konkrét történetben az áldozatot magára hagyta mindenki: a férje, a munkahelye, a hatóságok, s – a nagyszerű rendezés úgy „intézte”, hogy – bizonyosan voltak pillanatok, amikor a nézők többsége is.

A film egy másik, erőteljesen ábrázolt témája az iszapban ragadt párkapcsolt volt. A vetítést követő közönségtalálkozón Lőrincz Nándor, a film egyik rendezője elmondta, az indíttatást az adta, hogy – korosztálytól függetlenül – túlságosan sűrűn tapasztalja ezt a jelenséget a környezetében. Ahogy fogalmazott: ezek a kapcsolatok nem működnek, de haladnak. S a kölcsönös szeretet és bizalom helyett a kényelem illúziója, a hétköznapok vélt vagy valós praktikussága, vagy – legtöbbször – a konvenciók tartják fenn. Ebben a drámában már az első öt percben kiderült, hogy a főszereplők házassága mindezek minősített esete. Még jóformán be sem indult a történet, a kérdés máris ott lebegett: “ezek mi a fenéért vannak együtt?” S végül a mesteri zárójelenetben – egy új örökbefogadási procedúra elején – a házaspár szájából elhangzó banális, iskolás mondatok és a férj távolba révedő, üveges tekintete láttán a kérdőjel még nagyobbá vált… Mintha egy nagy, nehéz kockát gurítva bírnánk haladásra.

Az említett közönségtalálkozót Lőrincz Nándor – látva a nézők tekintetét, s érezve nehéz gondolataikat – azzal kezdte, hogy elmondta, örül annak, ha most valaki rosszul érzi magát. Ez volt a célja… hogy aztán később, érlelve a film mondanivalóját, mindez hasznosítható értékké váljon.

Ahogy a korábbi közönségtalálkozókon, ezúttal is minőségi, inspiráló párbeszéd alakult ki az alkotó és a nézők között, amiből az is kiderült: a rendezői szándék értő közönségre talált.

Mint kiderült, a széksorokban egy korábbi áldozat is helyet foglalt, aki amellett, hogy köszönetét fejezte ki az alkotónak – mert mint mondta, az érintettek sok értékes információt kaphatnak általa –, saját történetéve a film hitelességét „kétszer is aláhúzta”.

A borítóképen: Lőrincz Nándor rendező.