Herdálni való hétköznapokból mítoszt teremteni… Ezt tudja az irodalom

Herdálni való hétköznapokból mítoszt teremteni… Ezt tudja az irodalom

„… hogy szép legyen tőlük a világ”.
(Grecsó Krisztián)

A Vértes Agorája újabb sorozatot indított általános- és középiskolás diákok számára. A „… hogy szép legyen tőlük a világ.” című irodalmi találkozások sorában elsőként Grecsó Krisztián író, költő, dalszerző látogatott el Tatabányára, az Árpád Gimnázium – irodalomfakultációs – diákjaihoz. S nem kevesebbre vállalkozott, minthogy egy tanórában beszéljen az irodalom mibenlétéről, az íróvá – sőt az olvasóvá – válás rögös útjáról, s arról, hogy a próza legfontosabb szereplője az olvasó, hiszen minden az ő szűrőjén szivárog keresztül, s alakul át valami teljesen egyénivé. Egy, a saját pályafutása során megesett történettel azt is illusztrálta, hogy ugyanazon irodalmi mű ugyanazon olvasó számára is új értelmet nyerhet, függően attól, milyen élethelyzetben veszi a kezébe.

Ahogy az a korábbi sorozatoknál is szokás volt, most is készültek a diákok a találkozásra, s kaptak egy-egy feladatot a vendég Valami népi című novellás- és a Magamról többet című verseskötetével kapcsolatban. Az érdeklődést és az érintettséget mi sem jelzi jobban, hogy maguk a tanulók is kezdeményeztek plusz feladatot, aminek nyomán született három – egy Grecsó-sor ihlette – írás. Mindegyik mély érzésekről, komoly gondolatokról – és sok olvasmányélményt feltételező – szókincsről árulkodott.

Grecsó Krisztián azok közé az írók közé tartozik, akik képesek abban a stílusban beszélni, ahogyan írnak. Így az előadás – a laza, szellemes közbevetésekkel – rendkívül élvezetes és szórakoztató volt, nemcsak a diákok, de az őket felkészítő és kísérő pedagógusok, s nekünk, szervező agorások számára is.

Grecsó Krisztián azt sem mulasztotta el, hogy olvasásra, sőt kritikus olvasásra biztassa hallgatóságát, s mesterien csigázta fel az érdeklődést a Mellettem elférsz című regénye iránt.  

A találkozásra a diákokat Bekéné Kucsera Zsuzsanna és Szalay Izabella készítette fel, s kísérte el.

A folytatásban május 17-én Mike Zsolt, az őszön Tasnádi István és Jeli Viktória, valamint Paulon Viktória érkezik az Agorába.