Emelkedett pillanatok A zene világnapján, Tatabányán

Emelkedett pillanatok A zene világnapján, Tatabányán

„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. (…) Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.”

A nemzeti zenepedagógia legnagyobb hatású alakja, Kodály Zoltán gondolatai – néhány emelkedett pillanat erejéig – szinte testet öltöttek Tatabányán október 1-jén, A zene világnapján.

Idén ugyanis a városban működő számos kórus közös produkcióval készült az ünnepre. Az ún. Óriáskórus – Szeimann Zsuzsa vezetésével – a külön erre az alkalomra összeállított repertoárral lépett közönség elé az Agoránál.

A program kereteit – az elsőként felcsendülő Bányászhimnusz és a záró kórusmű: Murányi-Mayer Ferenc Fohász Tatabányáért című szerzeménye – a várossá nyilvánítás 75. évfordulója ihlette. A kettő között könnyedebb, vidám hangulatú dallamok csendültek fel. Külön színfoltot jelentett – s nem utolsó sorban jól illusztrálta a megyeszékhely „zeneiségét” – Tatabánya Város Fúvószenekara és Ocskai Gabriella zenepedagógus, zongoraművész közreműködése.

A zene világnapján más műfajú – szórakoztató színpadi – program is várta az érdeklődőket az Agorában: a Tatabányai Black Diamond Big Band és vendégük, Kiss Kamilka koncertje. A város egyik legismertebb – országosan is jegyezett – művészeti formációja a tőle megszokott magas színvonalú produkcióval készült erre az alkalomra is, amit Kiss Kamilka vibráló színpadi jelenléte tett még izgalmasabbá.

Az Óriáskórust alkották:

  • a Bárdos Lajos Vegyeskórus
  • a Bárdos László Gimnázium Kórusa
  • a Dózsa György Általános Iskola énekesei
  • a Kertvárosi Bányász Dalkör
  • a Kodály Zoltán Általános Iskola kórusai
  • a Szent Margit Gimnázium Vegyeskara
  • a Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara