Ismét rangos, országos megmérettetés helyszíne lesz az Agora

Ismét rangos, országos megmérettetés helyszíne lesz az Agora

Az idei a kilencedik alkalom, amikor színvonalas produkciókkal – köztük hagyományos koreográfiákkal és kísérletező kedvű, a társművészeteket is alkalmazó előadásokkal – valósul meg Tatabányán az Agora Koreográfus Verseny.
A Kárpát-medence-szerte rangos megmérettetés a közösségi élményen és a szakmai eszmecserén túl rendkívül fontos a táncos szakma számára a tapasztalatcsere és a fiatal tehetségek felfedezésében betöltött funkciója miatt is.

Mindemellett mostanra presztízsértékűvé lett úgy a részvétel, mint a közreműködés az egyébként jó hangulatú – közvetlen és kötetlen együttlétet is kínáló, a fejlődés és az egymástól való tanulás lehetőségét is magában hordozó – programon.

A zsűrit – ahogy az a verseny történetében megszokott – ismét a néptáncos és népzenész szakma kiválóságai alkotják: Kocsis EnikőJuhász ZsoltÁrendás Péter.A versenyt záró gálán – november 5-én, 19:00 órakor – a nagy múltú Duna Művészegyüttes  lép színpadra. A néptáncosok és népzenészek alkotta társulat produkcióival mindenkor a műfaj sokarcúságát, művészi kifejező erejét, s a Kárpát-medence gazdag népzene- és tánckultúráját reprezentálja. Koreográfiáiban egyszerre van jelen a hagyományőrzés, a kísérletezés, a történetmesélés, s az érzelemközvetítés igénye.

A program egészére, de különösen a gálára igaz: nem csak a szakmát, a nagyközönséget is várjuk!