Köszönetet mond a RáHangoló

Köszönetet mond a RáHangoló

Százötven könyvvel, társasjátékkal és megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtak a tatabányai gyerekek a RáHangoló Csillagszóró nevű könyvadomány-gyűjtő akció keretén belül. A rendhagyó kezdeményezés célja elsősorban a  nehéz helyzetben lévő gyerekek és családjaik ünnepi időszakának szebbé tétele volt. A három hetes adventi gyűjtőakció az ajándékozás örömének, az összefogás erejének és a zene felbecsülhetetlen szerepének szép példája. Hálásak vagyunk, hogy A Vértes Agorája teret adhatott az álom megvalósítására.

 

Alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Ráhangoló Művészeinek és Zenészeinek köszönőlevelét:

 

Kedves RáHangolósok!

Köszönetet szeretnénk mondani a könyvadományokért, amikkel segítettetek nekünk örömet szerezni a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek.

Az adventi időszakban meglátogattuk a Rét utcai Óvodát, a Mésztelepi Óvodát, a Kőrösi Iskolát és a Kék Madár Szülőklubot és eljuttattuk nekik a zene öröme mellett, a könyvajándékaitok is. A Kőrösi Iskolában 80 alsó-tagozatos gyereknek szereztünk örömet, a Rét utcai és Mésztelepi Óvodákban 100 óvodáshoz jutottak el a könyvek és társasjátékok.

Sok szép és tartalmas könyvet gyűjtött a Herman Ottó Általános Iskola, így az iskolaépület falai között is felcsendültek a Ráhangoló Csillagszóró dallamai. A kezdeményezés egyik támogatójának, a STOP Cukrászdának köszönhetően tortával érkeztünk a Kék Madár Szülőklub számára rendezett zenés délelőttre. Adni jó, ezért köszönjük, hogy általatok ismét átélhettük az ajándékozás örömét.

Átélhettük ezt a felemelő érzést akkor is, amikor az idei évben ellátogattatok koncertjeinkre, vagy mi vihettük Hozzátok a klasszikus zene ajándékát. Idén 1.400 gyermekkel és felnőttel találkozhattunk, 9 óvodából, 9 iskolából és további intézményekből, családokból. Nemcsak Tatabányán, hanem Héregen, Környén is járhattunk.

A jövő évben január 17-én találkozunk a bérletesekkel, de addig is kitartó segítségünk, A Vértes Agorája felületein keresztül kívánunk nektek áldott ünnepre hangolódást, szeretetben megélt Karácsonyt és Boldog Új Évet!

A RáHangoló Művészei és Zenészei