EREDMÉNYHIRDETÉS – „JÓZSEF ATTILA” XV. NEMZETI VERS-, ÉNEKELT VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

EREDMÉNYHIRDETÉS – „JÓZSEF ATTILA” XV. NEMZETI VERS-, ÉNEKELT VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

Hétvégén zajlott A Vértes Agorája által rendezett József Attila XV. Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny döntője az Agora színháztermében.

A versenyzőket és a megjelenteket Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere, Seffer Edina, A Vértes Agorája szakmai igazgatója és a zsűri elnökeként Lutter Imre köszöntötte, aki beszédében így fogalmazott: „Minden egyes elmondott, megírt és előadott verssor hozzá tud tenni ahhoz, hogy a világ jobb legyen.

A döntőbe jutott 22 versenyző mindegyikétől a két nap alatt három előadást hallgatott meg a zsűri.

A zsűri tagjai:

Lutter Imre előadóművész, producer, újságíró, drámapedagógus, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke
Tóth Zsóka
 Radnóti-díjas, valamint Tatabánya Kultúrájáért Díjas előadóművész, a Magyar Művelődési Intézet egykori igazgatóhelyettese, A Vértes Agorája volt művészeti főmunkatársa
Tóth Zsuzsanna Radnóti-díjas előadóművész, színházpedagógus
Krulik Zoltán zenész, zeneszerző, dalszövegíró, a Makám együttes alapítója és vezetője
Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő

A diákzsűri tagjai: Kiss Ágnes és Ladányi Luca a Tatabányai Árpád Gimnázium 12. osztályos tanulói.

 

A József Attila XV. Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny eredményei:

Versmondás kategóriában:
I. helyezést ért el: 
Petrov Kata Panna – 18 éves tanuló – Helvécia

II. helyezést ért el: 
Jászberényi Balázs – 18 éves tanuló – Kecskemét

III. helyezést értek el: 
Sziveri Emese – 18 éves tanuló, Szerbia, Muzslya
Marosvölgyi Gergely – 38 éves szoftverfejlesztő – Dorog

 

Énekelt vers kategóriában:
Komédiások:
Pálfi Tünde (18 éves tanuló – Lébény), Pillér Virág Panna (18 éves tanuló – Bábolna) és Nagy-Csordás Petra (15 éves tanuló – Győr)

 

Különdíjat nyertek:
Vajda Noa Pálma– Bácsfeketehegy, Szerbia
Müller Mátyás – Tát
Péderi István – Miskolc
Horváth Róbert – Nick
Szűcsné Baráth Zsófia – Budapest
Balázs Attila – Tata
Dr. Dobosné Pecznyik Ibolya – Monor
Strich Lászlóné – Budapest
Kotán Sándorné – Dabas

 

A díjazottak és a verseny résztvevői az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Magyar Írószövetség, a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár, a Jászai Mari Színház, Népház, a Peron Music Alapítvány, Zsille Gábor József Attila – díjas költő a Parnasszus folyóirat nevében, Kakuk Tamás író, az Új Forrás irodalmi folyóirat, Krulik Zoltán zeneszerző és a szervezők – Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, Agora Nonprofit Kft. – A Vértes Agorája – könyv- és kiadványcsomagjait, belépőjegyeit és CD lemezeit kapták.