Bogányi | Győri Filharmonikus Zenekar

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A Zenekar közleményben tudatta, hogy a koncertet nem  helyezik át másik időpontra, azonban 2020. november 18-án, 19:00 órától a Magyar Rádió élőben sugározza Bogányi Gergely zongoraművész és a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjét a Richter Teremből a Bartók Rádión.

A belépőjegyek a vásárlás helyszínén visszaválhatók.
Jegypénztárunkban az újranyitást követően 30 nap áll rendelkezésre ehhez.

A Győri Filharmonikus Zenekar évadnyitó koncertjén Bogányi Gergely zongoraművész lesz a vendég. A nevével fémjelzett egyedi formájú és felépítésű magyar csodazongoraként is emlegetett hangszer megálmodója nem először lép az Agora színpadára. 2017-ben szólókoncertjén a tatabányai közönség már élvezhette kifinomult játékát és csillogó virtuozitását. Most újra eljön, hogy – ahogyan korábban a vele készült interjúban fogalmazott – közvetítse a zene igazságát, frissességét, élményét.

Műsor:
C. M. von Weber: Oberon nyitány 9’
Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny, S. 124   19’
A. Dvořák: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88 34’
Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora

Belépőjegyek kaphatók A Vértes Agorája jegypénztárában is: 6.000 Ft.
Erre a rendezvényre utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát nem áll módunkban elfogadni. Bővebb információ
2020. november 17.

Részletek

Dátum: 2020.11.17.
Időpont: 19:00 - 20:30
Jegyár: ELMARAD
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website