Nyáresti vetítések

Nyáresti vetítések

Az Agora nyári kínálatából elmaradhatatlan mozis sorozat idén is minőségi kikapcsolódást ígér. Négy remek film, két helyszín és a szabadtéri vetítés varázsa olyan kombináció, ami ezt az ígéretet valóra is váltja. S ez alkalommal – kivételesen – valamennyi film magyar nyelven szólal meg.

 A Vértes Agorája állandó és népszerű programjai közé tartoznak a ritmusosan jelentkező filmvetítések. Ezek rendszerint valamilyen tematika köré épülő – többségében négy vetítésből álló – sorozatok. Közös mindegyikben, hogy – a minőség iránti elkötelezettségtől vezérelve – olyan friss alkotásokat mutat be, amelyeket a mozik nem, vagy csak ritkán tűznek műsorukra. Többségében eredeti nyelven (magyar felirattal), kiemelkedő alkotók remekműveit láthatja a közönség az agorás moziban. Az a közönség, amely mára közösséggé érett, s érdeklődésével, jelenlétével, igényességével a társadalmi párbeszéd részévé emelte a – nem mellesleg szórakoztató – programot.

Tavaly egy régi vágy teljesült azzal, hogy – szó szerint – a falakon kívül valósult meg a programsorozat. S mivel igen pozitív visszajelzésre talált, idén ismét a szabadban lesznek a vetítések. Az első alkalommal a Csókanázó-tó lesz a helyszín, a további három filmet pedig az Agora melletti területen láthatják a nézők. A nyári égbolt alá a kicsit könnyebb, szórakoztató műfaj illik inkább, így többségében erre lehet számítani. Szarkasztikus, a drámai pillanatokat is feloldó humor, a mindennapok – idealizáltságtól mentes – színe és fonákja, a tökéletesen ábrázolt tökéletlen karakterek, a rajtuk keresztül megélhető azonosulás-élmény mind-mind jellemzi majd a Nyáresti vetítéseket.

A filmek kiválasztása hálás-hálátlan feladatát most az is nehezítette, hogy a világjárvány miatt minden filmpremier csúszik. Így hiába a bőség zavara, tekintettel kellett lenni erre a tényezőre is. Végül az alábbi program született:

Tudsz titkot tartani? – amerikai vígjáték | 95 perc | 2019 (16)
Július 22. (csütörtök), 20:30 h | Csónakázó-tó

Amíg a lagzi el nem választ – spanyol film | 110 perc | 2020 (16)
Augusztus 6. (péntek), 20:30 h | az Agora épülete mellett

Élősködőkdél-koreai film | 132 perc | 2019 (16)
Augusztus 13. (péntek), 20:30 h | az Agora épülete mellett

Titkok és igazságokfrancia film | 100 perc | 2019 (16)
Augusztus 27. (péntek), 20:30 h | az Agora épülete mellett

Székeket csak az Agora mellett helyezünk ki. Javasoljuk, hogy a Csónakázó-tói vetítésre készüljenek plédekkel, párnákkal.