1001 Éjszaka és az Utolsó papírrepülő – Lemez- és könyvbemutató

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

20171108_02

 

A Makám együttes alapítója, zeneszerzője Krulik Zoltán idén is új lemezzel jelentkezik 1001 Éjszaka címmel.  A lemez- és könyvbemutató esten Magyar Borbála, a Makám énekesnője és a szerző előadásában hangzanak el a dalok az új lemezről, de hallhatunk részleteket az Új Forrás Kiadónál megjelent verseiből és Az utolsó papírrepülő c. prózakötetéből is, amely a Tatabányán eltöltött gyermekkort jeleníti meg.

Az esten a szerző beszélgetőtársa lesz Horváth Bence, a Kortárs Kiadó vezetője és Jász Attila költő.

Krulik Zoltán így vall az új lemezről:

Azt a mondat foszlányt csíptem el a nyáron, Kapolcson, az akusztikus koncertünk utáni nyüzsgésben, hogy „meglepődnék, ha idén a Makám nem rukkolna elő egy újabb lemezzel…” Ez már-már felkérés – gondoltam – pontosabban felhívás táncra. Gyorsan kiszámoltam, hogy ez lenne a 21. a sorban. Amellett sem szabad csak szótlanul elmennünk, hogy sok ősi kultúra tulajdonít bizonyos számoknak csodás jelentéseket. Előszedtem hát a fiókból a kottafüzeteimet, és sok olyan dallam és szövegfoszlány került elő, mely csak kottafejek és betűk formájában léteztek eladdig. A lemez címe 1001 Éjszaka. A dalok szövegei mind az álmot, az éj rejtelmeit, csodáit és rettegéseit, fájdalmait és gyönyöreit idézik. Az, hogy a Kelet, az Ezeregyéjszaka világa is érintett, a gyerekkoromból fakad. Nemcsak a titokzatos haikuk, rágák, makámok ritmikái, dallamai, de Petőfi és Szász Ilona versei is előkerültek.

Horváth Bence, az “Utolsó papírrepülő” című kötetet megjelentető Kortárs Kiadó vezetője:

Krulik Zoltán zenész (a Makám alapítója és vezetője) önéletrajzi ihletésű rövidpróza-kötete egy-két bekezdésnyi egységekből álló szövegfolyam. Az ősök megszólaltatása révén tárul föl a „megtalált idő” periódusa, a kisgyermekkortól, a háború utáni időszaktól a fiatalkorig, a hetvenes évek elejéig. Az álomszerű emlékezés, a gyermeki fantázia féktelensége, a gyermeki tudatban továbbélő korabeli olvasmányok, családi hiedelmek, valamint a megidézett korszak, az ötvenes évek valóságos félelmekkel teli világa és képtelensége különös interferenciába lépnek egymással. – A gyerekkori történések meg nem nevezett helyszíne főként Tatabánya. A rohamütemben épülő iparvárosra leginkább fertályai megnevezéseiből– Alsó- és Felső-Galla, Bánhida stb. – ismerhet rá az olvasó. Később Pannonhalma válik a középiskolás gyermek számára igazodási ponttá, a sok szenvedésen átesett, méltóságteljes szerzetesek révén. – Természetesen gördülő, mégis újabb és újabb meglepetéseket tartogató szöveg Krulik Zoltán emlékezésfüzére. Érződik rajta, hogy szerzője zenészként komponálta írását: dalszerű ismétlődések-újrakezdések (da capo), lassítások-gyorsítások, kiállások (general pausá-k), nekifutamodások (kandenciák), átcsúszások beszédmódok közt (glissandók), tér-, idő-váltások (modulatiók). visznek előre. E megérlelt szövegfolyamot végigélve, másként közelíthetünk majd a zenészi-szövegírói életműhöz is.

2017. november 08.

Részletek

Dátum: 2017.11.08.
Időpont: 18:00 - 19:00
Jegyár: Ingyenes
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website