Ha egy kék lufi lennél | Országos filmpremier és közönségtalálkozó

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

A Vértes Agorája országos mozipremiernek – és közönségtalálkozónak – ad otthont: a Ha egy kék lufi lennél című, művészi igényű dokumentumfilmet, a tatabányai kötődésű Vasas Petra producer és Králl Kevin rendező alkotását mutatjuk be. Mellette levetítjük egy korábbi közös munkájukat, a hagyományos papírkivágási technikával készült – szakmai sikereket hozó – Tükörkép című animációs rövidfilmet is.

A vetítést közönségtalálkozó követi, amelyen az említett alkotók mellett a premierfilm főszereplője, Kőrösmezey Dávid is jelen lesz, s amely alkalom a beszélgetésre, az alkotók és a közönség közötti párbeszédre.

A Ha egy kék lufi lennél című film érzékenyítő, gondolkodásra késztető alkotás: egy fiatal, látássérült utcai lufiárus belső világa tárul fel mindennapi tevékenységein keresztül, láttatva az egymásra figyelés fontosságát, a szeretet erejét, önmagunk és szenvedélyeink megtalálását a nehéz körülmények között is.

A Tükörkép című rövidfilm a roma holokausztnak állít emléket. A megrendítő történetben – amikor az auschwitz-birkenaui haláltáborban egyetlen éjszaka leforgása alatt végeztek ki 3000 cigány származású rabot – egy „lélek” a tábort elhagyva önmagát, múltját, kultúráját, identitását keresi…

A programot elsősorban középiskolás korú fiatalok számára ajánljuk, de minden érdeklődőt szívesen látunk!

2022. november 10.

Részletek

Dátum: november 10.
Időpont: 14:00 - 15:30
Jegyár: Ingyenes
Esemény kategória: ,
Esemény címkék:,

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website