TVRTKO – Túl minden határon

Események betöltése

 

ALOHA

Bár Vujity Tvrtko 2020 márciusában búcsúzni jött Tatabányára, közönsége már akkor is sejthette, hogy lesz még visszatérés. Hiszen egy tőről metszett kalandortól, aki nem mellesleg vérbeli mesélő is, bizonnyal számíthatunk újabb – átélt! – történetekre. S lőn! Másfél évet kellett csupán várni, hogy újabb határokat léphessünk át Tvrtko segítségével. Ezeket a bizonyos határokat továbbra is tágan kell értelmezni: az országokat elválasztó fizikaitól az emberi teljesítmény határain át egészen a cselekvést gátló lelki-érzelmi korlátig. Tvrtko ezek mindegyikével találkozott, s vagy áthaladt rajtuk vagy dokumentálta azokat a – valóban rendkívüli – pillanatokat, amikor ezt mások tették meg úgy, hogy közben szinte történelmet írtak vele. S most még tovább tágult a horizont… 

Az idén őszön Tvrtko hazatér Hawaiiról – hogy szűk tíz hónapon keresztül – újabb motivációs előadással járja be Magyarországot, megosztva a Polinéz szigetvilág legészakibb területén szerzett tapasztalatait. Ha röviden szeretnénk összefoglalni, azt írnánk: Tvrtko a SZERETET mindent elsöprő erejéről tart majd előadást, új tapasztalatai ugyanis más fénytörésbe helyezték számára ezt az érzést. Az alcímnek választott “Aloha” is ezt vetíti előre, hiszen ez a szó nem csupán egy egzotikus hangzású üdvözlés, hanem sokkal mélyebb jelentéstartalmmal bír: használják a szeretet, az együttérzés, a megbánás és az empátia kifejezésére is.

Tvrtko nem kevesebbet állít, mint hogy “nagy alázattal, de magabiztosan tudja, hogy megismerte az élet igazi értelmét”. Beláthatják: ezt muszáj meghallgatni!

Az előadás után könyvvásárlásra és dedikálásra is lesz lehetőség.
Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában is kaphatók.
Utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát erre a rendezvényre nem tudunk elfogadunk.
Bővebb információ

 

2021. november 24.

Részletek

Dátum: november 24.
Időpont: 19:00 - 21:00
Jegyár: 3500 Forint
Esemény kategória: ,

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website