UFo – Nyitott rezervátum

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

UFo – Nyitott rezervátum | Víg Mihály

Az Agora és az Új Forrás folyóirat közös irodalmi-zenei estjén, az „UFo – Nyitott rezervátumban” Csendes Toll Víg Mihály zeneszerző gitárművészt látta vendégül. A beszélgetést ezúttal teljes egészében a dalok pótolták: Ady Endrét, Bereményi Gézát és Cseh Tamást szólaltatta meg a Balaton zenekar alapítója. A belső monológok – gondolva itt az alkotókéra, a szerzőére és a közönségére – így nem akármilyen párbeszédet indukáltak.Az alkotásokat újraértelmezni – legyen szó bármely’ műfajról – csak úgy szabad, ha azokhoz a feldolgozás hozzátesz. Nehéz feladat, mert úgy kell nyomot hagyni egy már kész művön, hogy az autentikus legyen, anélkül, hogy csorbítaná vagy – még inkább – torzítaná az eredeti alkotást.Víg Mihály a saját szerzői – és előadói – kontextusába pontosan így tudja belehelyezni a mások által létrehozott szövegvilágot.S bár a program után igen deprimált állapotban lehetett kitámolyogni a rezervátumból, a pozitív sokk még több beszélgetést – vagy sokkal inkább – eszmecserét indított. S hatott. Erőteljesen hatott.

Közzétette: A Vértes Agorája – 2020. január 16., csütörtök


Az ÚJ Forrás folyóirat és A Vértes Agorája irodalmi-zenei programjai
Házigazda: Jász Attila | Csendes Toll

A föltámadás szomorúsága

Víg Mihály: Ady-dalok

 

Az UFo – Nyitott rezervátum évadindító programján Víg Mihály zeneszerző, gitárművész lesz Csendes Toll beszélgetőpartnere. A Balaton zenekar alapítója a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, Ady Endre megzenésített verseit hozza el a közönségnek. 

 

2020. január 14.

Részletek

Dátum: 2020.01.14.
Időpont: 18:00 - 19:30
Jegyár: Ingyenes
Esemény kategória:
Esemény címkék:,

Helyszín

A Vértes Agorája

Szent Borbála tér 1.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06 34 688 100

Visit Venue Website