TOP-7.1.1-16-2016-00037

Hagyomány és megújulás a közösségi művelődésben Tatabányán

AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2016. elején a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága felhívást tett közzé Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések megvalósítására irányuló helyi akciócsoportok megalakítására és azok regisztrációjára.

A felhívás célja olyan partnerségen alapuló helyi akciócsoportok (HACS-ok) megalakítása, amelyek a helyi szükségleteket és lehetőségeket feltárva ösztönzik a helyi szereplők együttműködését és tudatosságát, amellyel hozzájárulnak a helyi társadalom megújításához és közvetetten közösségi alapú gazdaságfejlesztési módszertanok kialakítását és elterjesztését szolgálják.

A Tatabányai Helyi Közösség 2016. május 27-én 35 taggal alakult meg. 10 közszféra szervezetből, 15 civil szervezetből és 10 gazdasági társaságból tevődik össze, így biztosítva a szektorok közötti egyensúlyt. Tatabánya Megyei Jogú Város közgyűlése egyhangúan támogatta a pályázaton való indulást és a tervezett keretrendszert. A helyi közösség konzorciumának vezetője és a folyamat irányítója az Agora Nonprofit Kft. A közösségi tervezés folyamatában több mint 100-an működtek közre és közel ezer tatabányai kérdőíves felmérésen keresztül fogalmazott meg javaslatokat. A tervezési folyamat eredményeként készült el a helyi közösségi fejlesztési stratégia és az ahhoz szükséges adminisztratív és igazgatási feltételek biztosítását célzó pályázati dokumentáció.

A Közösség tagjai 2016. június 27-én Konzorciumi megállapodást írtak alá támogatási kérelem benyújtására a TOP-7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva elnevezésű pályázati felhívásra „Hagyomány és megújulás a közösségi művelődésben Tatabányán” címmel.

A Tatabányai Helyi Közösségfejlesztési Stratégia illeszkedik és kapcsolódik a helyi településfejlesztési stratégiához, a kistérségi és megyei területfejlesztési koncepcióhoz, a helyi ifjúsági, kulturális, népegészségügyi és civil koncepcióhoz, az esélyegyenlőségi programhoz és egyéb városi fejlesztési tervekhez.

A Tatabányai Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia fő beavatkozási területei:

  1. Kulcsprojektek: Tatabánya közösségi házainak és környezetük felújítása és megújítása (József Attila Művelődési Ház, Széchenyi István Művelődési Ház, KPVDSZ Művelődési Ház, Puskin Művelődési Ház, Bányász Művelődési Otthon)
  2. Kulturális-művészeti kezdeményezések, alkotó és befogadó folyamatok
  3. Nemzetiségi és hagyományőrző programok. folyamatok és kezdeményezések
  4. A digitális társadalom kihívásaira reagáló és annak vívmányait a közösségi-kulturális élet érdekében felhasználó kezdeményezések folyamatok („Homo digitalis”)
  5. Újszerű, innovatív közösségfejlesztő, tehetségfejlesztő, a tehetség kibontakoztatását és az egész életen át tartó tanulást támogató folyamatok a város különböző célcsoportjainak, különös tekintettel az „Y” és a „Z” generáció bevonására
  6. Az egészséges életmódot, a rekreációt, és a környezettudatos magatartást fejlesztő programok és folyamatok
  7. A támogatott programokhoz, folyamatokhoz kapcsolódó beruházások
  • a szerződött támogatás összege: 112,5 millió Ft
  • a projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.12.31.
  • stratégia megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg: 637,5 millió Ft