augusztus 2023

A konyhafőnök zárta a vetítéssorozatot

Az idén is nagy sikert aratott a hagyományos “csillagmozi”, a Nyáresti vetítések elnevezésű sorozat. Az utolsó állomáson A konyhafőnök című zamatos francia vígjátékot láthatták a nézők a szabad ég alatt, az alkotás botcsinálta séfek lelkes botladozásaival nevettetett.

Gazdára talált a Tatabánya kenyere cím

Az augusztus 20-i ünnepkörhöz kapcsolódva az idén is kenyérsütő versenyt indított a Tatabánya kenyere címért A Vértes Agorája és Tatabánya Megyei Jogú Város. A felhívás otthon sütőkhöz és amatőr pékekhez szólt. Eredményt hagyományos és innovatív kenyér kategóriában hirdettek, valamint a különdíj is gazdára talált. A zsűri döntése szerint a legfinomabb hagyományos kenyeret Pintér Zsuzsanna készítette, […]

Visszatérő résztvevők a hagyományos Informatikai táborban

Az Informatikai tábor – hagyományosan – telt házzal indult, a legfiatalabb résztvevő 8, a legidősebb 14 éves volt, a csoport fele pedig már „törzsvendégnek” számított. A táborozók elsajátították a Scratch nevű, gyerekeknek készített programozó szoftvert, amiben 3D-s párbeszédeket és jeleneteket kreáltak. Ellátogattak a Tulipános Rendezvényház Bányászati Interaktív Kiállítására is, ahol megismerkedhettek Tatabánya bányászati örökségével, de […]

Hadik: magyar film a szabadtéri vetítővásznon

A Nyáresti vetítések második állomásán az időjárás már nem húzta keresztbe a számításainkat, így a program a szabad ég alatt, a terveknek megfelelően valósulhatott meg. A moziszerető közönség a Hadik című, kosztümösen kalandos magyar filmet láthatta a moziszékekké avanzsált lépcsősorokon ülve. A következő állomás: Augusztus 17., csütörtök, 20:30 óra A csendes lány – zajos kritikai […]

Hamarosan kézbe vehető a szeptember-októberi programfüzet

Még javában tart a nyár, de mi már nagy erőkkel készülünk az őszi programokra. Ezeket gyűjtöttük csokorba az új – online már lapozható, hamarosan kézbe is fogható – programfüzetbe, amelyben nem csak A Vértes Agorája, de a településrészi művelődési házak kínálata is olvasható. Ráadásul, a MOL Tatabánya KC őszi bajnoki mérkőzéseinek listája is helyet kapott […]

Férfiak fecskében az első vetítésen

A Férfiak fecskében című, angolosan kimért vígjátékkal, egy igazán könnyed, szórakoztató alkotással kezdődött a hagyományos „csillagmozi” sorozat, a Nyáresti vetítések. Az eső ugyan tető alá kényszerítette a szabad ég alá álmodott nyitányt, de a közönség így is vidám másfél órát töltött a vetítővászon előtt. A következő állomás: Augusztus 10., csütörtök, 20:30 óra Hadik – kosztümösen […]

Jelentkezz önkéntesnek!

Youth Association from Transylvania partnerszervezetünk öt kreatív és motivált önkéntes jelentkezését várja egy 10 hónapig tartó programra, amely 2023. szeptembertől 2024. júniusáig tart Erdélyben. A leendő önkéntesek feladatai között szerepel – többek között – a helyi közösség segítése óvodákban, iskolákban illetve a partnerszervezet képviselete és támogatása kreatív ötletekkel weboldalakon és a közösségi médiában.   A […]

Száznál is többen fújták a negyedik koncerten

Az idén is igazi csemegével zárult az Agora Zenei Esték sorozat a Zenepavilonnál. A negyedik, befejező koncerten Tatabánya Város Fúvószenekara Komárom Város Egressy Fúvószenekarát és az Erkel Ferenc Zeneiskola fiataljait „látta vendégül”. A borongós időjárás dacára is megtelt a tér a zenekedvelőkkel, akik a komoly mellett a könnyed stílust képviselő darabokat is hallhattak a Szabó […]